Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az egyik legnagyobb olajexportőr csökkenti az olaj árát

Hírek2024. jan. 8.MTI

Csökkent a kőolaj ára a nemzetközi piacokon Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy februárban olcsóbban adja a nyersolajat valamennyi régió számára.

Hétfőn fél nyolckor az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,04 dollár (1,32 százalék) csökkenéssel, 77,72 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta jegyzése 1,12 dollárral (1,52 százalékkal) 72,69 dollárra süllyedt.

A múlt héten a Brent 2,2 százalékkal, a WTI 3 százalékkal drágult.

A Saudi Aramco szaúdi olajtársaság vasárnap közölte, hogy februárban hordónként 2 dollárral csökkenti a kőolaj árát minden régió számára.

Megfigyelők rámutattak arra, hogy a piac továbbra is figyelemmel kíséri a líbiai helyzetet, ahol tiltakozások miatt leállították az olajkitermelést az ország legnagyobb olajmezőjén, továbbá a Vörös-tengeren kialakult helyzetet is vizsgálják a jemeni húszik kereskedelmi hajók elleni sorozatos támadásait követően.