Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az izraeli hadsereg vezetése megtiltotta a Hollandiába utazást a katonáknak

Hírek2024. nov. 8.MTI

Az izraeli hadsereg megtiltotta a Hollandiába utazást a katonai szolgálatot ellátó izraelieknek pénteken, az előző este Amszterdamban izraeli szurkolók ellen elkövetett támadások után - jelentette be a katonai szóvivő.

A hadsereg vezetése péntek délelőtt, a helyzet felmérése után úgy döntött, hogy további intézkedésig megtiltja minden katona számára a Hollandiába repülést. Az esetleges rendkívüli utazási kérelmeket egyenként fogják elbírálni.

Az utasítás azokra a tartalékos katonákra is vonatkozik, akik jelenleg aktív szolgálatban állnak. Gideon Szaár külügyminiszter bejelentette, hogy a következő órákban Amszterdamba indul, ahol találkozik holland kollégájával, valamint a helyi zsidó közösség tagjaival.

Szaárnak ez lesz az első külföldi útja, miután a kneszet csütörtökön jóváhagyta miniszteri kinevezését.

Az izraeli sajtó szerint az amszterdami zavargások során sokaknak nyoma veszett, és bár az eltűntek egy részét megtalálták, a Jediót Ahronót című újság hírportálja szerint továbbra sem találnak három-négy embert, akik még nem vették fel a kapcsolatot szeretteikkel.

A városban tartózkodó izraelieket korábban arra utasították az izraeli biztonságiak, hogy zárkózzanak szállodai szobáikba, de miután a holland biztonsági erők megerősítették jelenlétüket a városban, már azt tanácsolják nekik, hogy induljanak el a repülőtérre, ahol útlevelük nélkül is felengedik az izraeli járatokra azokat, akik az összecsapásokban elvesztették vagy akiktől elvették irataikat.