Az MNB Diákszéf programja komoly elismerést kapott

Hírek2024. nov. 14.Növekedés.hu

November 13-án a londoni központú Central Banking Publications zsűrije az MNB Diákszéf kezdeményezést, a „FinTech & RegTech Global Awards” esemény keretein belül a „CBDC Initiative Award for 2024” díjban részesítette. A díj a digitális jegybankpénz fejlesztésében nyújtott kiemelkedő innovációkat és eredményeket ismeri el. Az Európai Unióban a Diákszéf kezdeményezés az első, lakossági ügyfelek számára is elérhető digitális jegybankpénz pilot projekt.

A Central Banking Awards a globális jegybanki közösségen belül elért kiemelkedő eredményeket és teljesítményeket hivatott elismerni neves szakmai zsűri megítélésére támaszkodva.

A világ egyik legjelentősebb jegybanki témakörökkel foglalkozó szakmai portálja által megrendezett FinTech & RegTech Global Awards díjátadó a központi banki innovatív kezdeményezéseket állítja reflektorfénybe.

Ebben az évben a „CBDC Initiative” elismerést az MNB és a Pénziránytű Alapítvány közös projektje, a Diákszéf mobilalkalmazás kapta.

A díjat a Magyar Nemzeti Bank nevében Nyikes Ádám, az MNB Digitalizációs politika és szabályozási főosztály vezetője vette át november 13-án Mexikóvárosban. A főosztályvezető a konferencia szakmai programján is megosztja nézeteit a digitális jegybankpénzhez kapcsolódó kutatások tapasztalatairól és várható jövőbeli irányairól.

A Diákszéf mobilalkalmazást 2020-ban az MNB és a Pénziránytű Alapítvány közösen indította el, amelynek célja, hogy növelje a 8-14 éves korosztály pénzügyi tudatosságát a digitális világban. A 2023 májusában megújult alkalmazás, amelyet az MNB üzemeltet kereskedelmi banki partnerek bevonásával, már széles körű, forint alapú pénzügyi tranzakciók lebonyolítását is elérhetővé teszi az iskolás korú gyerekeknek, illetve családtagjaiknak, ugyanakkor játékos kvízek formájában oszt meg pénzügyi ismereteket a fiatalokkal.

Az alkalmazás egyik legfontosabb célja, hogy egy első, ingyenes „digitális pénztárcával” bevezesse a gyerekeket a tudatos pénzkezelés világába szülői felügyelet mellett.

Az applikáció lehetőséget ad arra, hogy a felhasználók egy modern digitális felületen kipróbálják a digitális pénz használatát, átutalásokat kezdeményezzenek bankszámlákra, célokat kitűzve takarékoskodjanak, valamint QR-kódos fizetéseket hajtsanak végre.

A szülők számára is biztosított a lehetőség, hogy zsebpénzt küldjenek rendszeresen vagy egyszeri alkalommal, vagy akár feladatot is adjanak a gyereküknek az applikáción keresztül.

A mobilalkalmazás nem csupán mobilbanki funkciókat kínál, hanem célja a diákok pénzügyi ismereteinek folyamatos bővítése is. A gyerekek játékos módon tanulhatnak pénzügyi, digitalizációs és fenntarthatósági témakörökben különféle kvízkérdések megválaszolásával. A sikeresen kitöltött kvízek után Diáktallérokat gyűjthetnek, amelyeket webshop utalványokra válthatnak be.

A Diákszéf az MNB digitális jegybankpénz-kutatáshoz kapcsolódó pilot projektje, amely hazai FinTech cégekkel és kereskedelmi banki szereplőkkel együttműködésben jött létre.

A diákok és szüleik elektronikus pénz számláit közvetlenül az MNB vezeti, így a Diákszéf kezdeményezés az első olyan pilot projekt az Európai Unióban, amelyben egy jegybank valódi lakossági felhasználókat von be a digitális jegybankpénz kutatáshoz szükséges tapasztalatszerzés érdekében.

A projekt különlegessége, hogy lefedi a digitális jegybankpénz kibocsátás és visszaváltás teljes folyamatát, beleértve az ügyfélazonosítást (KYC) és a pénzmosás elleni (AML) folyamatokat is.

A pilot segítségével a jegybank értékes tudás és technológiai felkészültség birtokában készülhet a pénz jövőjével kapcsolatos kihívásokra.

A „CBDC Initiative Award 2024” kifejezi, hogy az MNB Diákszéf programja nemzetközileg elismert szinten járul hozzá a digitális jegybankpénzhez kapcsolódó kutatásokhoz, és nemcsak közvetlenül az MNB készségeit és képességeit fejleszti, de a széles jegybanki közösség számára is hasznosuló tudás és tapasztalat megszerzését szolgálja ezen, a jegybankok számára eddig járatlan úton.

Ez a díj már a második rangos elismerés, amelyet a program elnyert. A 2023-as Mastercard Év Bankja versenyen a Diákszéf mobilalkalmazás különdíjat kapott "Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldása" kategóriában közösen az együttműködő banki partnereivel a Raiffeisen Bankkal és az OTP SimplePay megoldásával.

Ezen kívül a program szerepel a BIS (Bank for International Settlements) adatbázisában, valamint a széles körben használt CBDC Tracker nyilvántartásban, és említésre került az IMF 2023-as "Útmutató a központi banki digitális pénztermékek fejlesztéséhez" című tanulmányában is.