Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

BGE: többletpont jár az emelt szintű érettségiért

Hírek2022. okt. 20.MTI

A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BME) 2024-től továbbra is felvételi követelmény marad minden alapszakon legalább egy emelt szintű érettségi vizsga, ugyanakkor ezt nemcsak elvárják, hanem - jó eredmény esetén - intézményi pontot is adnak érte - közölte a felsőoktatási intézmény.

A BGE felhívta a figyelmet arra, hogy már most fontos az érettségi tárgyak kiválasztása, hiszen azok lesznek a legértékesebbek, amelyekből a kiválasztott alapszakon érettségi pontot lehet számolni. Ha ugyanis egy ilyen tárgyból emelt szintű érettségit tesz valaki, akkor azért plusz 50 intézményi pont is jár.

Előnyt jelent majd továbbá a nyelvismeret, a sportteljesítmény, a tanulmányi versenyeken elért eredmény, valamint figyelmet fordítanak az átlagosnál nehezebb élet- vagy tanulási körülmények között levő jelentkezők egyedi helyzetére is - tették hozzá.

A BGE felidézte, hogy az átalakuló felsőoktatási felvételi rendszer nagyobb fokú önállóságot biztosít a magyarországi felsőoktatási intézmények számára leendő hallgatóik kiválasztásában. Az új szabályozás alapján 2023-ban megszűnik a jogszabályi minimumpont, az állami ösztöndíjas képzésre történő felvételhez szükséges minimális pontszám, és az intézmények dönthetnek arról, hogy előírják-e az emelt szintű érettségit a jelentkezés feltételeként. A 2024 őszén induló képzésekre történő jelentkezés során módosulnak még a tanulmányi és érettségi pontok megállapításának egyes szabályai, és a többletpontok rendszere is megváltozik, az egyetemek intézményi pontként, saját, szakonként meghatározott rendszert alakíthatnak ki.

Tájékoztatásuk szerint a középiskolai eredményeket öt tantárgy utolsó két tanult évfolyam év végi osztályzatainak összegéből számítják majd. Ebből négy kötelezően előírt: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom). Az ötödik tárgy választható lesz, és BGE-n a korábbinál jóval szélesebb a választható tárgyak köre. A középiskolai eredményekért összesen 100 pontot lehet kapni.

Az érettségi pontszám (értéke maximum 200 pont) esetében a BGE-n a korábbihoz képest kismértékben bővített tárgylista lesz. Fontos változás azonban, hogy az emelt szintű érettségiért a pontok 100 százaléka jár majd, míg a középszintűért a pontok 67 százaléka. Az érettségi átlag (értéke maximum 100 pont) esetében a BGE-n a korábbihoz hasonló lesz a tárgyválaszték - ismertette az intézmény.