Biden felállította járványügyi munkacsoportját, Trump megtámadta a pennsylvaniai eredményt

Hírek2020. nov. 10.MTI

Felállította a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló erőfeszítések összehangolására hivatott munkacsoportját Joe Biden megválasztott amerikai elnök, Donald Trump hivatalban lévő elnök pedig megtámadta az elnökválasztás Pennsylvania állami eredményét.

Az új típusú koronavírus rohamos terjedése miatt "országunk veszélyben van" – hangsúlyozta Joe Biden, hozzátéve, hogy a járvány miatt "hosszú, sötét tél vár" az Egyesült Államokra.

Mint mondta, attól kell tartani, hogy az eddigi több mint 230 ezer után további 200 ezer amerikai halhat meg a vírus okozta betegségben és szövődményeiben, mielőtt a vakcina széles körben elérhető lesz. Kiemelte: arra kéri az amerikaiakat, hogy hordjanak maszkot a vírus visszaszorítása érdekében.

A politikus már a választás után tartott első beszédében kiemelte, hogy első feladatának a vírus elleni harcot tekinti. "Nem fogok takarékoskodni az erőfeszítésekkel és a kötelezettségvállalásokkal, hogy gátat vessek a járványnak" - jelentette ki.

Ígéretéhez híven hétfőn meg is alakította munkacsoportját, amelyben biológusok, onkológusok, fertőző betegségekkel foglalkozó és járványügyi szakértők, valamint gyermekorvosok kaptak helyet. Köztük van Vivek Murthy volt tisztifőorvos, David Kessler, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) volt vezetője. A csoportot Marcella Nunez-Smith, a Yale Egyetem kutatója és professzora irányítja.

Közben Donald Trump jogászcsapata benyújtotta a perkeresetet a pennsylvaniai választások miatt. Ebben azt kérték, hogy a hatóságok azonnal állítsák le Joe Biden győzelmének igazolását. Állításuk szerint a tagállam levélszavazási rendszere "nélkülözött minden átláthatóságot és ellenőrizhetőséget, amely a személyes szavazások esetében biztosított volt".

A 20 elektort adó Pennsylvaniában a szavazatok 99 százalékát dolgozták fel eddig, de az amerikai AP hírügynökség és a republikánusokhoz közel álló Fox televízió, majd nyomukban a többi nagy médium is azt jelentette már szombaton, hogy Joe Biden elnyerte a pennsylvaniai elektorok támogatását is, és így a megválasztásához szükséges 270 elektornál is többet tudhat magáénak. Biden ennek tudatában mondott beszédet szombaton éjjel, majd ő és alelnökjelöltje, Kamala Harris vasárnap győzelmi beszédet is tartott.