CIB felmérés: Az utolsó pillanatban vásárol karácsonyi ajándékokat a lakosság harmada
HírekA felnőttek harmada az utolsó hetekre, napokra hagyja az ajándékok vásárlását, és a háztartások majdnem egyharmadában a nőkre hárulnak az ünnepi teendők – többek között ez is kiderül a CIB Bank kérésére végzett friss, reprezentatív felmérésből, amelyben arra voltak kíváncsiak, mennyire tervezetten, szervezetten készülnek a háztartások a karácsonyra.
A karácsony előtti időszak nem csak az örömteli készülődésről szól: ilyenkor sokan érezhetik úgy, hogy összecsapnak a fejük felett a hullámok, mert az ünnepi készülődés teendőire nem jut elég idő.
A CIB Bank karácsonyi felmérésében arra kereste a választ, hogy mennyire tudatosan készül a lakosság az év legnagyobb családi ünnepére.
Az egyik legjellemzőbb, előre látható stresszforrást az jelentheti, ha kevés idő jut az ajándékok beszerzésére.
Ennek ellenére a felmérésből az derült ki: csak az ajándékozók kevesebb mint ötödére jellemző, hogy egész évben kihasználják az adódó lehetőségeket a beszerzésre; a vásárlást a legtöbben október-novemberben kezdik (46%), bő harmaduk (35%) pedig az utolsó hetekre, illetve pillanatokra hagyja azt.
Az idegeskedés kötődhet a megnövekedett kiadásokhoz is
A felnőtt lakosság alig több mint egyharmada (36%) készít költségvetést a karácsonyhoz kötődően (közülük is csak 11%-ra jellemző, hogy ragaszkodik is ehhez a tervhez, a többiek túllépik a keretet vagy nem mindenben követik az eredetileg eltervezetteket).
A nők gyakrabban készítenek karácsonyi költségvetést, a fiatalokra pedig átlag feletti arányban jellemző, hogy szigorú pénzügyi tervvel indulnak neki az ünnepeknek (14%) és be is tartják azt. Az idősek viszont inkább csak vázlatosan terveznek, vagy nem tartják be szigorúan, amit előzetesen elhatároztak.
Az ünnepek előtti időszakban fokozottabban jellemző túlterheltségnek az is oka lehet, ha a teendők nem oszlanak el arányosan. Bár a felmérés adatai szerint a családok nagyobbik részében (57%) a családtagok közösen vesznek részt az ünnep előkészítésében, de még így is sok családban nagyobb a teher a nőkön, mint a férfiakon. Ennek pontos mértékét nehéz meghatározni, mert a nők között, akik azt válaszolták, hogy egyedül ők végzik a karácsonyi feladatokat, egyedülállók is lehetnek.
Ám ha ettől eltekintünk, akkor akár a 28%-ot is elérheti azon családok aránya, ahol inkább a nőkre helyez terheket a karácsonyi készülődés: 18% válaszolta azt, hogy a család nőtagjára hárulnak ilyenkor a tennivalók, és további 10% női válaszadó nyilatkozta, hogy minden munka neki jut.
Tízből négy fő jótékonykodik karácsonykor
A tudatos készülődésnek része lehet az is, hogy nemcsak a szűk környezetünknek szeretnénk örömet okozni. Ezért a felmérésben arra is rákérdeztek, része-e az ünnepnek a családi körön kívüliek segítése, a jótékonykodás. Kiderült, hogy kisebbségben vannak (39%), akiknek a karácsonyhoz a jótékonykodás is hozzátartozik.
Közülük legtöbben valamilyen szervezetnek adományoznak (a teljes lakosság negyede), minden tizedik fő a közelében élő rászorulóknak segít ilyenkor, 4% pedig önkéntes munkát vállal az ünnepek időszakában. Az eredmények szerint a nők jelentősen magasabb arányban jótékonykodnak, mint a férfiak (45% a 31%-kal szemben.
Érdekesség, hogy a közhiedelemmel ellenétben a környezetükben élő rászorulókra nem a legkisebb településeken figyelnek oda leginkább, hanem a kisebb városokban (15%).
Mint az élet legtöbb területén, a karácsonyi készülődés idején is segíthet az idegeskedés, a stressz csökkentésében, ha előrelátók vagyunk: terveket készítünk, felkészülünk a teendőkre és a kiadásokra. Ezt megtehetjük akár a CIB Bank egyéni igényekre alakítható Tandem megtakarításaival, amelyek magasabb kamatot és kedvezőbb hozamlehetőségeket kínálnak ügyfeleinknek akár rövidebb távú megtakarítási célokra is
– hívja fel a figyelmet Vasas Norbert, a CIB Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős vezetője.