Covid: 113 új fertőzőtt, elhunyt 4 krónikus beteg

Hírek2021. jún. 17.Növekedés.hu

Habár továbbra is 100 feletti a napi újonnan regisztrált fertőzöttek száma, határozottan javulnak az adatok: mind a kórházban ápolt, mind az elhunyt betegek száma jelentős csökkenést mutat.

Dinamikus ütemben zajlik a vakcinázás az országban, tegnap 5 375 923 főre nőtt a beoltottak száma, közülük 4 299 073 fő már a második oltását is megkapta.

Folyamatosan regisztrálhatnak a Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyarok is, oltásuk a közeljövőben megkezdődik. 

Tegnap 113 új fertőzöttet igazoltak a szakemberek, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Történelmi mélypontra került a halálozási arány, tegynap 4 krónikus beteg hunyt el. Az elhunytak száma összesen 29 948 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 733 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 43 467 főre csökkent.

320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.

Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-van-az-online-idopontfoglalo

Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak