Csapatként dolgoztak az ÜzletRace kihívásain a jövő vállalkozói

Hírek2019. nov. 9.Növekedés.hu

Előremutató és fenntartható üzleti terveket ismertettek a résztvevők az idei ÜzletRace döntőjében. A csapatok egy összetett vállalati szimuláció megoldása után prezentálták is az elképzelt vállalkozásuk jövőjére vonatkozó terveket. Az OTP Business csaknem kétmillió forintos összdíjazással motiválta a döntős hallgatókat.

Idén harmadik alkalommal rendezte meg ÜzletRace elnevezésű hallgatói versenyét az OTP Business. A versenyre, amely ezúttal a frissen indult vállalkozások világába vezette a résztvevőket, magyarországi egyetemek vagy főiskolák hallgatói nevezhettek. A selejtezőben probléma-megoldó képességüket tesztelhették egy online storygame segítségével, egy elképzelt startup vezetőjeként kellett döntéseket hozniuk. A döntőben már egy komplex vállalati szimulációval kellett megbirkózniuk, majd üzleti terveiket a zsűri előtt prezentálták a csapatok.

Számunkra azért izgalmas évről-évre az ÜzletRace, mert a verseny által közvetlen kapcsolatot teremthetünk a jövő vállalkozóival, így megismerhetjük miként is gondolkodnak, milyen terveik vannak, és mi az igazán fontos számukra. Úgy gondolom, akkor dolgozunk igazán jól, ha nem pusztán finanszírozóként működünk, hanem partnerként gondolkodunk jelenlegi, és – az ÜzletRace-en keresztül – jövőbeni ügyfeleink kiszolgálásáról, ha folyamatosan beépítjük a tapasztalatokat és így még jobbá tesszük a szolgáltatásainkat

 – nyilatkozta az esemény kapcsán Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A selejtezőt több mint 300 csapat kezdte meg, közülük a legjobb 6 jutott a döntőbe. A zsűri nem csak üzleti, hanem módszertani, digitális és kommunikációs szempontokat is vizsgált a teljesítmények értékelésekor. A győztes csapat tagjai: Lengyel Dániel, Zsigmond Bence, és Burján Ákos Márk. Az első helyezésért a csapat 900 000 forintos nyereményben részesült.

Az ÜzletRace egy nagyon jó kiemelkedési lehetőség a végzősök számra, mert nagyon sok helyen tömeg-oktatás zajlik, de ha be tudod írni az önéletrajzodba, hogy egy ilyen versenyen helyezést tudtál elérni, hatalmas előnyt jelenthet. Emellett biztosan mindenkire vár olyan kihívás az életben, amikor mondjuk egy prezentációba, vagy más feladatba nagyon sok munkát kell fektetnie nagyon rövid idő alatt, és szerintem ez itt igazán jól szimulálható

 - mondta Lengyel Dániel, a győztes Üzletmates nevű csapat tagja.

A dobogóról lecsúszott csapatok sem távoztak üres kézzel, kisebb tárgynyereményekben részesültek. A korábbi évek tapasztalatai alapján a verseny résztvevői sok esetben kapnak gyakornoki, vagy később akár álláslehetőséget is az OTP Businesstől. 

Győztesek:

1. hely (a csapat nyereménye 900 000 Ft):

Lengyel Dániel Budapesti Corvinus Egyetem

Zsigmond Bence Budapesti Corvinus Egyetem

Burján Ákos Márk Budapesti Corvinus Egyetem

2. hely (a csapat nyereménye 600 000 Ft):

Imre Nóra Budapesti Corvinus Egyetem

Lendvai Márton Budapesti Corvinus Egyetem

Prepuk Andrea Budapesti Corvinus Egyetem

3. hely (a csapat nyereménye 450 000 Ft):

Tordai Szilveszter Budapesti Corvinus Egyetem

Bacher Barnabás Budapesti Corvinus Egyetem

Lóránt Balázs Budapesti Corvinus Egyetem