Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Czomba Sándor: Gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság Magyarországon

Hírek2025. máj. 27.MTI

Több mint 4 millió 600 ezren dolgoznak ma Magyarországon, így gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint.

Az államtitkár ismertette, az elmúlt év azonos időszakához képest idén 32 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon, ez a csökkenés feldolgozó- és az építőiparban a legszámottevőbb. Megjegyezte, ezt a hiányt az oktatásban és az egészségügyben tízezres nagyságrendben létrejövő új munkahelyek sem tudták kompenzálni.

Kiemelte, a demográfiai problémák is jelentős hatással vannak a munkaerőpiacra, az elmúlt év ugyanezen időszakához képest "a 15-74 éves korosztályban 60 ezerrel vagyunk kevesebben".

Ezen irányvonal alapján a következő években évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról csak a demográfiai problémák miatt - közölte. Czomba Sándor hangsúlyozta, nem véletlen, hogy a kormány a családok megsegítésére helyezi a hangsúlyt, hiszen - mint mondta - ha ez a tendencia nem áll meg, a következő években Magyarország nagyon súlyos problémák elé fog nézni.

Hozzátette, az inaktívak esetében a legnagyobb feladat megtalálni őket, mert ők nincsenek bent a munkaügyi regiszterben, de nagyságrendileg 50-70 ezren lehetnek. A politikus szerint a munkaerőpiac állandó mozgása miatt újfajta ismeretekre van szükség, ezek elsajátításában pedig segítséget nyújtanak egyebek mellett a nappali és a felnőttképzések is.

A részmunkaidős foglalkoztatásról elmondta, az elmúlt években nőtt Magyarországon ez a forma, de nem a teljes munkaidős foglalkoztatás átalakításával, hanem új szereplők belépésével. Az államtitkár a regionális különbségekről is beszélt, amelyekről azt mondta: teljesen más az észak-magyarországi, észak-alföldi régió munkaerőpiaci helyzete, és bár sokkal jobb, mint 15 éve, még mindig van ott teendő. Mint mondta, "a legfontosabb információ, hogy végre sikerült a munkahelyeket oda vinni, ahol a sok munkás kéz a rendelkezésre áll".