Czomba Sándor: Magyarország továbbra is Európa élvonalában a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve
HírekA Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2025 októberében 220 797 fő volt, ami tavalyhoz képest több mint 5 ezer fős, 2010-hez képest pedig mintegy 325 ezres csökkenést jelent. Nemzetközi összevetésben Magyarország változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben kimagasló eredményeket értünk el a foglalkoztatottság terén. 2010-hez képest már 1 millióval többen - közel 4,7 millióan - dolgoznak Magyarországon, míg az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt.
Ráadásul két éve folyamatosan nőnek a reálbérek, miközben a kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, így a családok egyre több pénzből tudnak gazdálkodni.
Az államtitkár szerint a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki, aki akar és tud az dolgozhasson, így az álláskeresők száma továbbra is mélyponton maradjon.
Ezt a célt szolgálja a 30 év alatti fiatalokat és inaktívakat támogató Ifjúsági Garancia Plusz program, valamint a hasonlóan uniós forrásból megvalósuló, 30 év felettieket segítő program, amelyek keretében az álláskeresők bértámogatást, lakhatási és utazási térítést kapnak.
A programok révén már több mint 54 ezer regisztrált álláskereső talált munkát, összesen több mint 65 milliárd forint uniós támogatásból.
A kormány azonban itt nem állt meg: márciusban ismét elindította a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába" programot, amelynek célja, hogy a megfelelő motivációval és szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak tartós álláshoz jussanak a versenyszférában - közölte Czomba Sándor.
