Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Czomba Sándor: rekordalacsony az álláskeresők száma

Hírek3 órájaNGM

A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben. A munkát keresők száma 216 082 fő volt, ami 2024 azonos időszakához képest közel 4 ezer, 2010-hez képest pedig mintegy 375 ezer fős csökkenést jelent – írta eredménykommunikációs közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A munkanélküliségi ráta az elmúlt egy év alatt 4,7 százalékról 4,4 százalékra javult, így nemzetközi összevetésben Magyarország változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.

Mint kifejtette, a kormányzati intézkedések eredményeként 2010-hez képest már 1 millióval dolgoznak többen, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére emelkedett.

Január 1-jétől a minimálbér 11 százalékkal, 322 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal, 373 200 forintra emelkedett. Ráadásul több mint 2 éve folyamatosan nőnek a reálbérek.

Az álláskeresők minél gyorsabb elhelyezkedését célozza a 30 év alatti fiatalokat és inaktívakat támogató Ifjúsági Garancia Plusz program, valamint a hasonlóan uniós forrásból megvalósuló, 30 év felettieket segítő program, amelyek keretében az álláskeresők bértámogatást, valamint lakhatási és utazási térítést kapnak. Eddig több mintegy 60 ezer regisztrált álláskereső talált munkát a programok révén, több mint 73 milliárd forint uniós támogatásból.

A kormány tavaly márciusban elindította a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025." programot, amelynek célja, hogy a megfelelő motivációval és szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak tartós álláshoz jussanak a versenyszférában.

A "GINOP Plusz-3.2.4-23 KKV kapacitásbővítő támogatás" program sikeresen támogatta a munkavállalók munkaerőpiaci alkalmazkodását. Az egy új munkavállaló felvételére járó, akár közel 2,5 millió forint támogatás több mint 3400 munkavállaló munkaerőpiaci helyzetét javította – írta közleményében az államtitkár.