Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egy napig Magyarországé volt a főszerep Torontó főterén

Hírek2024. jún. 11.Növekedés.hu

Ezeréves története során nemzetünk számos alkalommal ismertette meg a világgal a magyar nevet. Híresek vagyunk szabadságszeretetünkről, találmányainkról, Nobel-díjas kutatóinkról, sportolóinkról, az egyedi konyhaművészetünkről és természetesen a hungarikumainkról. Ez az ismertség azonban nem magától született, nagyjaink valaha sokat tettek azért, hogy országunk híre messzi földre eljusson. Napjainkban újra a kezünkbe kell venni a sorsunkat, és ismét hírét kell vinnünk virágzó kultúránknak, csodás tájainknak, és a minőségi magyar termékeknek.

Az országimázs-építés ugyanis valódi, gazdasági értelemben is mérhető eredményeket hoz, hiszen elengedhetetlen fontosságú mind az exportpiaci, mind a turisztikai eredmények és sikerek fenntartása, továbbfejlesztése szempontjából.

Torontóban 2024. június elsején Magyarországé volt a főszerep

Felismerve ezt, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével bevezetésre került a „Soul of Hungary” ernyőmárka, amely az észak-amerikai kontinenst, ezen belül elsősorban Kanada piacát és az Amerikai Egyesült Államokba való terjeszkedést célozza meg olyan prémium kategóriájú magyar árukkal, amelyek a legjobb hazai termelők és kézművesek termékein keresztül hivatottak bemutatni a hazai produktumok rejtett gyöngyszemeit.

A régi idők hagyományait felölelő, családi receptúrákon és a magyar kultúra iránti szenvedélyes elköteleződésen érlelődő harminc márka tükörként tárja fel a bennük rejlő magyar kiválóság eszenciáját.

Gondosan kiválogatott, prémium termékek kerültek be a Soul of Hungary ernyőmárka alá

A „Soul of Hungary” azon túl, hogy a leggondosabban kiválogatott, prémium termékekkel szolgál, a magyarországi iparágak több szegmensét is képviselteti a világ egyik legkiterjedtebb piacán, kezdve az élelmiszeripartól, az energiaiparon át, egészen az egészségiparig.

A termékek profilját folyamatosan bővítő, kezdetben Ontario államban forgalomba kerülő, színes árupaletta sikere továbbá előre vetíti a magyar-kanadai diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok ígéretes fellendülését is, köszönhetően a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökségnek és Kanadai Regionális Irodájának, valamint Magyarország Torontói Főkonzulátusának, akik fáradhatatlan munkájának eredményeképp ma már a kanadai barátaink is rendszeresen betekintést nyerhetnek a „csodák soha ki nem merülő forrásába, Magyarországba!”.

A kiváló minőségű magyar termékeket közösen brandelő ernyőmárka tehát létrejött, 2024. június elsején pedig egy nagyívű esemény során nyilvánosan be is mutatkozott a kanadai nagyközönség előtt. 

Magyarország ’’lelke’’ Torontóban

A HEPA torontói partnerirodája, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség hazai központjának támogatásával sikeresen rendezte meg 

a HungaroFest országimázs-építést

szolgáló rendezvényt Kanada Ontario tartományának fővárosában, Torontóban.

A város főterének tekintett Yonge-Dundas tér így 2024 nyarának első napján délelőtt 10-től este 11-ig megtelt a magyar termékek és a magyar kultúra iránt érdeklődő látogatókkal. 

A HungaroFest reggelén minden készen áll a látogatók fogadására

Forgatag a Yonge-Dundas téren - rendkívüli érdeklődés övezte a HungaroFestet

A rendezvény ideje alatt a színpadon egész nap a magyar kultúrát népszerűsítő programok zajlottak, a szervezők pedig információs és kulturális pultokat állítottak fel a téren, ahol

a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, az Agrármarketing Centrum, a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a Magyar Bormarketing Ügynökség

promóciós anyagait is elérhetővé tették. 

A téren felállított színpadon egész nap a magyar kultúráé volt a főszerep

Az esemény során a szervezők nagy figyelmet fordítottak a magyar termékek ismertség-növelésére, amelynek nincs is jobb módja, mint élőben megmutatni, mit tudnak kínálni a magyar vállalkozások.

A HungaroFesten a magyar Zador prémium szappanok is bemutatásra kerültek az érdeklődőknek.

A rendezvényen céges üzleti sátrak várták a látogatókat, így a Soul of Hungary ernyőmárka alatt futó termékek is önálló standon jelentek meg. Az üzleti sátrak sikerét jól jelzi, hogy egész nap rendkívüli érdeklődés övezte az így kiállított magyar termékeket.

A HungaroFestről természetesen az ismert magyar találmány, a Teqball sem maradhatott el, a helyi fiatalság nagy örömére

Külön említést érdemel a HungaroFest bárja, amelynek belsejét a HEPA torontói partnerirodájának a Kanadába irányuló magyar italexportot segítő partnere, a Con-nois-seur Wine Imports a velük együttműködő magyar borászatok részére készített egyedi kordonbevonattal díszítette fel.

A bár nem csupán arculatát tekintve volt magyar, mivel kizárólag magyar borokat és vizeket szolgáltak fel a látogatóknak. A HEPA ehhez 9 magyar cégtől, valamint további 4 magyar borászattól szállított ki termékeket Torontóba, és olyan marketing anyagokkal is ellátta a partnercégeket, amelyek a HungaroFestet követően is használhatóak lesznek. 

A látogatók természetesen a magyar konyha remekeit is kipróbálhatták

Lángos nélkül pedig nem lenne az igazi. Szerencsére a balatoni hangulat legalább néhány falat erejéig Torontó főteréről sem maradt el. 

A magyar termékek is méltán megérdemlik, hogy szerte a világon megismerjék, milyen magas minőséget képviselnek. Ontario tartomány fővárosában a HungaroFest alatt bárki megkóstolhatta a magyar gazdák remekeit. 

Az esemény mind a kanadai lakosság, mind pedig a helyi magyar diaszpóra részéről nagy érdeklődésre tartott számot.

Az Ontario tartományban élő magyarság megközelítőleg 10 ezer fővel képviseltette magát, a teljes látogatószám pedig konzervatív becslések alapján meghaladhatta a 150 ezer főt.

Utóbbit alátámasztja, hogy egy átlagos napon fordulnak meg ennyien a rendezvények otthont adó közterületen,

a HungaroFest ideje alatt azonban egész nap tele volt a Yonge-Dundas tér. 

Fontos kiemelni, hogy a rendezvényre számos fontos helyi közéleti személyiség is ellátogatott. Jól jelzi Ontario tartomány és a HEPA, illetve Magyarország szoros és baráti viszonyát, hogy a HungaroFestet Doug Ford, Ontario miniszterelnöke, Olivia Chow, Torontó polgármestere, Brad Bradford torontói városi tanácsos, Michael Tibollo, mentális egészségért felelős tartományi miniszter, Rudy Cuzetto, parlamenti képviselő, Dr. Sztáray Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának biztonságpolitikáért felelős államtitkára, dr. Vass-Salazar Mária, Magyarország ottawai nagykövete és Balla Sándor, a HEPA torontói partnerirodájának ügyvezető igazgatója közösen nyitották meg. 

A képen Brad Bradford városi tanácsos, Michael Tibollo mentális egészségért felelős tartományi miniszter, Sztáray Péter Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának biztonságpolitikáért felelős államtitkára, Doug Ford Ontario tartomány miniszterelnöke, Rudy Cuzzetto tartományi képviselő, Jákó János főkonzul, Balla Sándor, a HEPA torontói partnerirodájának ügyvezető igazgatója, és Dr. Vass-Salazar Magyarország ottawai nagykövete látható a HungaroFest színpadán.

A HungaroFest azon túl, hogy megismertette a torontóiakkal hazánk értékeit, az összetartásáról ismert helyi magyar közösség életében is rendkívül fontos esemény volt. Számukra azonban nem ért véget elsején éjjel a rendezvény.

Az eseményt mintegy megkoronázva, a magyar házban 2024. június 2-án Trianoni megemlékezést is tartottak, amely éppúgy, mint a korábbi megemlékezések, ezúttal is teltházzal zajlott.

A HungaroFest és a Soul of Hungary célja, hogy

sikerre vigye a magyar termékek piacszerzési törekvéseit Kanadában, hosszabb távon pedig egész Észak-Amerikában. Az ilyen kezdeményezések a jövőben példaként szolgálhatnak arra nézve, hogyan lehet az országimázs-építés által exportot fejleszteni és gazdasági sikereket elérni.

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a saját eszközeivel mindent megtesz, hogy növelje a Made in Hungary presztízsét messzi tájak piacain, ennek érdekében a torontóihoz hasonló partnerirodákat működtet a Balkánon, Törökországban, Romániában és Kínában is.

Emellett a magyar vállalkozásoknak segít kijutni számos nemzetközi kiállításra, rendezvényre, továbbá biztosítja a közös nemzeti standon történő megjelenést, de üzleti fórumok szervezésével is támogatja a partnerkeresést.