Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egy Párizsban leszállni akaró Boeing gyakorlatilag elszabadult

Hírek2022. ápr. 6.MTI - Venczel Katalin, Párizs

Vizsgálatot indított szerdán a francia polgári repülésbiztonsági nyomozó és elemző Iroda (BEA) annak a súlyosnak minősített incidensnek a kivizsgálására, amely az Air France légitársaság egyik járatának két nappal ezelőtti leszállásakor történt a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren. A pilóták ugyanis a Boeing 777 típusú repülőgép "repülésirányításának instabilitásával" szembesültek.

Az Air France megerősítette az AFP hírügynökségnek, hogy a francia légitársaság AF11-es számú, New Yorkból Párizsba közlekedő járatán április 4-én félbeszakadt a megkezdett leszállás, és átstartolás történt a repülőtérhez közeledve.

A repülőgép a második leszállás során már gond nélkül landolt

jelezte a légitársaság.

A francia televíziókban és rádiókban közzétetették az incidens során a pilótafülke és az irányítótorony közötti beszélgetés szövegét.

Állj, állj

mondta az egyik pilóta a kollégájának ijedt hangon, majd a légiirányítókhoz szólva hozzátette:

Visszahívlak titeket. Átstartoltunk, tartjuk a 4000 láb (1300 méter) magasságot, visszahívunk titeket.

A FlightRadar internetes oldalon látható repülési adatok szerint a repülőgép nem sokkal korábban még 400 méteres magasságban volt.

Átstartoltunk, repülésirányítási probléma történt, a gép gyakorlatilag elszabadult

magyarázta a pilóta a légiirányítóknak, miután stabilizálódott a helyzet.

Az Air France szerint "az átstartolást a hatóságok, a repülőgépgyártók és az Air France légitársaság természetes eljárásnak tekintik a biztonság érdekében".

A legénységek képzettek és rendszeresen gyakorolják a valamennyi légitársaság által megszokott eljárásokat annak érdekében, hogy szavatolják a járatok és az utasok biztonságát, ami a legfontosabb az Air France számára

Tette hozzá közleményében a légitársaság, amely "megérti és sajnálja a kellemetlenséget, amelyet az ügyfeleik átélhettek".

A járat adatait és a pilótafülkében lezajlott beszélgetés felvételét tartalmazó feketedobozt már vizsgálja a BEA, amely "súlyos incidensnek" minősítette a történteket.

A nemzetközi polgári légiközlekedés szabályai szerint a súlyos incidens azt jelenti, hogy a körülmények arra utalnak, nagy volt a valószínűsége egy balesetnek. Illetékes források az AFP-nek elmondták: az incidens azért minősült súlyosnak, mert leszállás közben történt, amikor is a legnagyobb a kockázat. A hatóság egyébként rendszeresen végez ilyen típusú vizsgálatokat. A mostani incidensnek nem voltak sérültjei.