Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egymilliárd köbméterrel több vizet tartanak vissza a tájban, mint valaha

Hírek2025. okt. 15.MTI

A Vizet a tájba! program első és legfontosabb eredménye, hogy megdőlt a dogma, amely szerint több víz folyik ki az országból, mint amennyi befolyik, egymilliárd köbméterrel több vizet tartanak vissza a tájban, mint valaha - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán Szolnokon.

Hubai Imre, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és Szalay Ferenc, Szolnok és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztos szervezésében megrendezett Vízügyi szakmai fórumon elmondta: a kormányzat minden eszközzel segíti a területi vízgazdálkodás szereplőit, hogy meg tudják őrizni a felszínre hulló csapadékkészleteiket, helyben tudják tárolni.

Elkerülhetetlennek nevezte a szemléletváltást, ugyanis az elmúlt évtizedekben megváltozni látszanak nemcsak Magyarországon, Európában, hanem az egész Földön a klimatikus viszonyok. Hozzátette: már nem csak az ár- és belvízvédelmet, hanem a vízhiánykár-elhárítást is föl kell venni a prioritások közé.