Egyre népszerűbbek a fix törlesztőrészletű lakáshitelek

Hírek2018. ápr. 4.Növekedés.hu

Több bank is módosította a feltételeket a kiszámítható, több évig fix törlesztést garantáló lakáshiteleknél, ez pedig a verseny élénkülésére utal. Akad bank, amely a kereslet miatt emelt a kamatokon, de van példa csökkentésre is. A BankRáció.hu szerint március végén az egyik legolcsóbb 10 milliós, 20 éves futamidejű lakáshitel havi törlesztése 64 ezer forint.  

Egyre népszerűbbek a magyar piacon a tervezhető kiadást, azaz 3-20 évig fix havi kiadást garantáló lakáshitelek. Ezek biztonságosabbak az úgynevezett változó kamatozású társaiknál, ugyanis az adott időszakban - azaz 3-20 éven keresztül - nem változik a törlesztőrészlet, akkor sem, ha következő években, évtizedekben esetlegesen változna a piaci kamatszint.

Mozgás a piacon

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője azt mondta, az utóbbi hónapokban több bank is változtatott a 3-20 évig fix törlesztőrészletet biztosító lakáshitelek és a jegybank által létrehozott minősítési rendszernek megfelelő, úgynevezett fogyasztóbarát lakáshitelek feltételein.

“Volt bank, amely a kereslet miatt a meghatározott feltételeken belül, de minimális mértékben növelte a kamatot. Akad olyan piaci szereplő is, amely csökkentette a kamatokat, hogy ezzel is vonzóbb ajánlatot kínáljon az érintett lakáshitel-igénylőknek. A változások arra utalnak, hogy - ahogy arra korábban számítani lehetett - fokozódott az ügyfelekért folyó verseny a 3-20 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek piacán.”

- tette hozzá a szakember.

Mennyibe kerülnek a legolcsóbbak?

A BankRáció.hu összeállítása szerint egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű és minimum 5 évre fix törlesztést garantáló lakáshitelek közül az egyik legolcsóbb - különböző kedvezményeket tartalmazó - konstrukció teljes hiteldíjmutatója 5 százalék alatt volt március végén, ez pedig alig több mint 60 ezer forint havi törlesztést jelent. Az egyik legolcsóbb, 20 évre fix törlesztőrészletű lakáshitel is kevesebb mint 70 ezer forintos havi kiadással igényelhető.

Miért jár kedvezmény?

A bankok többek között kedvezményt adnak arra, ha a hiteligénylő vállalja, hogy a jövedelmét az adott bankhoz utaltatja és a nettó fizetése meghaladja a 250 ezer forintot. Arra is kapható kedvezmény, ha valaki csoportos beszedési megbízást vagy más banki termékeket, például megtakarítást is indít. Trencsán Erika arra hívta fel a figyelmet, hogy a szóban forgó fix törlesztőrészletű lakáshitelek piacán látható fokozódó kereslet miatt az igénylőknek érdemes körültekintően eljárniuk, azaz a hitelfelvétel előtt megnézni a banki ajánlatokat, mert azok gyorsan változhatnak az élesedő banki verseny miatt. Márpedig egy kedvezőbb lakáshitellel a teljes visszafizetendő összegben milliós megtakarítást érhetnek el az érintettek.