Elindult a regisztráció a Közgazdasági Diákolimpiára
HírekA Magyar Közgazdasági Társaság a szervező partnereivel – a cseh INEV-vel, a Magyar Nemzeti Bankkal, a Pénzmúzeummal és a Pénziránytű Alapítvánnyal karöltve – a 2024–25-ös tanévben is megrendezi a Közgazdasági Diákolimpiát. A versenyre a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok jelentkezését várják a szervezők az ország minden pontjáról, valamint Erdélyből és a Vajdaságból.
A Közgazdasági Diákolimpiát először Csehországban szervezték meg 2016-ban. 2019 óta Magyarország - a Magyar Közgazdasági Társaság - is megrendezi a nemzeti versenyt, és delegálja az országos döntő legjobbjait a nemzetközi döntőbe.
A verseny rangját mutatja, hogy a 2017-es, kezdeti 4000 résztvevőről 2023-ra már csaknem 80 ezerre emelkedett a nemzetközi versenyben részt vevő diákok száma. Az indulás óta négy kontinens 21 országából összesen 350 ezer diák mérette meg közgazdasági tudását e versenyen. A tavalyi nemzetközi döntőben, a görögországi Olümpiában az eddigi legjobb magyar eredményt érte el az aranyérmet érő kilencedik hellyel egy magyar középiskolás diák. Ugyancsak a rendezvény rangját jelzi, hogy a 2020-as nemzetközi döntő fővédnöke Tom Sargent Nobel-díjas közgazdász volt, aki külön videóüzenetben köszöntötte a döntős versenyzőket.Az idei Közgazdasági Diákolimpia 2025. február 24. és 28. között egy írásbeli, online fordulóval veszi kezdetét Magyarországon, március végén pedig egy kétfordulós – írásbeli és szóbeli – országos döntőben mérik össze közgazdasági tudásukat a versenyző tanulók Budapesten.
Az országos döntő legeredményesebb diákjai várhatóan 2025 szeptemberében egy angol nyelvű nemzetközi döntőben mérkőzhetnek meg Görögországban. Az országos és a nemzetközi döntő legjobbjai természetesen értékes nyereményekkel gazdagodnak.
A versenyző diákoknak fontos szempont lehet az is, hogy számos magyar egyetem gazdasági karán a Közgazdasági Diákolimpia nemzetközi döntőjében elért 1–3. helyezés többletpontokat ér a felvételi során.
A versenyről további információk a honlapon (https://kozgazdasagiolimpia.