Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ennyibe kerül a biztonság az Adrián - alacsony volt a drágulás

Hírek2024. aug. 23.Növekedés.hu

Több utasbiztosítást kötöttek a nyár első két hónapjában a magyarok a Netrisk összeállítása szerint. Júniusban és júliusban összesen közel 89 ezret, ami 5 százalékos emelkedést jelent. Az utasbiztosítások átlagdíja 4 százalékkal 13 ezer forint fölé nőtt. Ennyiért átlagosan 2,5 fő, több mint 7 napos nyaralására nyújtottak biztonságokat a nyaralóknak a biztosítók. A többség, az utazók 53 százaléka egyébként autóval megy nyaralni, az autók átlagéletkora pedig 14-15 év.

Emelkedett az külföldre utazó magyarok által között utasbiztosítások száma az idei nyár eddig eltelt részében - közölte saját adataira hivatkozva a Netrisk. Júniusban több mint 34 ezer, júliusban pedig közel 55 ezer utasbiztosítást kötöttek, ami 4, illetve 5 százalékos emelkedést jelent a múlt év azonos időszakához képest. Így a szóban forgó két hónapra jutó majdnem 89 ezer utasbiztosítás 5 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Növekvő utazási kedv, szerény drágulással

„Az átlagdíjak szerény mértékben emelkedtek. A 13 300 forintos összeg mindössze 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 13 ezer forint alatti értéket. Pedig számos, az utasbiztosítási kárrendezésekhez köthető tétel, legyen szó autós assistance szolgáltatásról vagy éppen a magánorvosi kiadásról, ára emelkedett” - értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint az utasbiztosításoknál látható növekedés nem meglepetés, az egyelőre csak az idei első negyedévre vonatkozó KSH-adatok szerint az idén nőtt az utazási kedv.

A külföldi célországokba 4,7 millió utazás történt, ami 7,1 százalékos emelkedést jelentett 2023 első negyedévéhez képest. „A nyári hivatalos adatokra még várni kell, de a saját adataink is arra utalnak, hogy többen utaztak külföldre Magyarországról” – tette hozzá.

Hányan, hova, meddig?

A Netriskösszeállításából kiderül, hogy akik az idei nyár első két hónapjában utasbiztosítást kötöttek, főként, 55 százalékban tengerparti célpontokat választottak, 20 százalék pedig városlátogatás miatt utazott külföldre. Az utasbiztosítások 29 százaléka horvátországi, 23 százaléka pedig olaszországi célpontokra szólt, így az Adria főszerepet játszik az utasbiztosításos ügyfelek körében.

Görögország a harmadik 11 százalékos aránnyal.

Az utasbiztosítások átlagdíját nézve, a Görögországba szólóké a legmagasabb, átlagosan 15 200 forint, ide egyébként átlagosan majdnem 9 napra utaztak, és közel 3 főre szóltak a megkötött biztosítások. A többség, az utazók 53 százaléka egyébként autóval megy nyaralni, az autók átlagéletkora pedig 14-15 év.

Az érintettek összességében valamivel több mint egy hétre mentek nyaralni, az utasbiztosításokat ugyanis átlagban 7,4 napra kötötték, a szerződések pedig átlagosan 2,5 főre vonatkoztak. A horvátországi utazásoknál esetében viszont több mint 3 főről volt szó átlagosan.