Eredményesek voltak a NAK elmúl évi törvényjavaslatai

Hírek2024. jan. 11.Növekedés.hu

Nem pihent a törvényalkotás az elmúlt évben, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő jogszabályok kialakításában, módosításában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is aktívan részt vállalt. A NAK szakemberei az elmúlt évben számtalan törvényjavaslatot véleményeztek és készítettek elő. Olyan új jogszabályok születtek, amelyek érdemben hozzájárulnak a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének javulásához.

Az elmúlt évben is módosult a földforgalmi törvény és a NAK a jövőben is azon dolgozik, hogy segíteni tudja a ténylegesen gazdálkodók földbirtokhoz, illetve földtulajdonhoz való jutását.

Ezt a célt szolgálta az újabb földbizottsági vizsgálati szempontokra vonatkozó javaslat, amelynek célja a spekulánsok és a birtokpolitikai célokat figyelembe nem vevők kiszűrése a földforgalmi ügyletek vizsgálata során.

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás a magyar mezőgazdaság jövője szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, aminek megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a NAK közös munkája eredményeként

2023. január 1-én hatályba lépett az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény. A gazdaságátadással kapcsolatos szabályozás részleteiről számos különböző fórumon tájékozódhattak az érintettek.Az elmúlt év egyik legfontosabb törvénymódosítása a földadó eltörléséhez kapcsolódik.

A NAK valamint a MAGOSZ kezdeményezéséhez több ezer gazdálkodó csatlakozott, ezen a sikeren felbuzdulva kezdeményeztük a földadó eltörlésének törvénybe iktatását. A kormány hathatós támogatásával

2023. szeptember 1-jével módosult a helyi adókról szóló törvény, így a települési önkormányzatok települési adót a termőföldre, a termőföld tulajdonjogra, a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jogra a továbbiakban nem állapíthatnak meg. 

Az Országgyűlés 2023. július 4-én fogadta el a MAGOSZ-szal közösen kezdeményezett, őstermelői személyi jövedelemadózást érintő jogszabálymódosítást, melynek következményeképpen

a mezőgazdasági őstermelők a tárgyi eszköz eladásából származó bevételükkel szemben költségként elszámolhatják az őstermelői tevékenység keretében hasznosított, kizárólag üzemi célt szolgáló, újonnan vásárolt tárgyi eszköz beruházási költségét. Ezzel jelentősen csökkent az érintett gazdálkodói körre nehezedő adóteher mértéke. 

A NAK segítette a kútmoratórium lezáráshoz szükséges intézkedéseket is. Az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás értelmében a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, sekély mélységű háztartási és mezőgazdasági öntöző kutak általánosan jogszerűnek minősülnek, azokat nem kell bejelenti, és üzemeltetésükhöz nem kell vízjogi engedélyt kérni. A köztestület útmutatót készített annak érdekében, hogy a lakosság és a mezőgazdasági vízhasználók el tudjanak igazodni a kutakkal kapcsolatos új, a 2024. január 1-jén érvénybe lépő szabályozáshoz, a kutak létesítéséhez, üzemeltetéséhez vagy megszüntetéséhez szükséges teendőkről. 

Az energiaárak drasztikus növekedésével a múlt évben oly mértékben nőttek volna a vízszolgáltatási díjak, hogy szinte ellehetetlenült volna a jelenleg öntözött 100 ezer hektár vízbiztosítása is. 

Ezért  a NAK, illetve a MAGOSZ javaslatára a kormány úgy döntött, hogy (állami vagyonkezelésű művek mentén) az állam teljeskörűen átvállalja a mezőgazdasági (öntözés, rizstermelés, halgazdaság) vízszolgáltatási díj megfizetését, ami 2023-ban jelentős segítséget jelentett az érintett termelőknek.

A Kamara is részt vett a kistermelői rendelet módosításának véleményezésében, szakmai egyeztetésében. 

Sok év előkészítő munka után megszülettet az új jogszabály, amely a kis mennyiségű, helyi, marginális élelmiszer-előállítás feltételeit könnyíti, ezáltal segítve a hazai kistermelőket és a „kisüzemi” élelmiszerelőállítókat.

A rendeletnek köszönhetően a kistermelők nagyobb mennyiségben értékesíthetik a termékeiket a II. kistermelői kategóriában. Ezután már jogi személyek is, az őstermelők családi gazdaságai és szociális farmok is lehetnek kistermelők, valamint interneten, csomagküldő kereskedelem, átadópont vagy automata útján is értékesíthet a kistermelő. Fontos újdonsága a rendeletnek, hogy újra működhetnek majd kis kapacitású vágóhidak, amelyek a kistermelők által tartott állatok vágását könnyítheti meg.

A 2023-as évben a NAK részt vett a Deregulációs Kerekasztal és annak agrár munkacsoportja munkájában is. A kerekasztal célja a mindennapi ügyintézés egyszerűsítése, a lassító szabályok kiszűrése és az adminisztrációcsökkentés.

Az itt elvégzett munka során a NAK és MAGOSZ delegáltjai is számos javaslatot tettek, melyek közül több be is került az Országgyűlés által elfogadott Egyes agrártárgyú törvények deregulációs szempontú módosításáról szóló törvényjavaslatba. 

A KAP Stratégiai Terv elfogadását követően megkezdődött a támogatási konstrukciók részletszabályainak kidolgozása. A tavalyi évben megújultak a közvetlen kifizetések jogszabályai. Új rendelet készült többek között az egységes kérelemről, az aktív mezőgazdasági termelői minőség követelményeiről, az alapszintű-jövedelemtámogatás (BISS, korábban SAPS) szabályairól.

A zöldítés és a kölcsönös megfeleltetés szabályait felváltotta a feltételesség, továbbá új támogatásként jelent meg az Agro-ökológiai Program (AÖP). A kollégák szakmai javaslatokat készítettek a KAP Stratégiai Terv módosításához. Emellett a NAK részt vállalt a 2025-től induló AKG és ÖKO támogatások kialakításában, valamint az idén meghirdetendő vidékfejlesztési intézkedések előkészítésében.