Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

EU-csúcs: A szervadományozásról és átültetésről tárgyaltak a Belügyminisztériumban

Hírek2024. júl. 11.MTI

A soros magyar EU-elnökség egyik fő egészségügyi célja a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni küzdelem mellett a és -átültetési cselekvési terv megújítása és elfogadása - közölte a Belügyminisztérium (BM).

Az elnökség csütörtöki, a BM-ben tartott egészségügyi rendezvényéről beszámoló közleményben idézték Takács Pétert, a tárca egészségügyi államtitkárát, aki nyitóbeszédében kiemelte: a cél, hogy megerősítsék az európai együttműködést ezen a területen, és közös erőfeszítésekkel elfogadják a megújított cselekvési tervet.

Hozzátette, a magyar elnökség ezért kész támogatni a szervadományozásnál és -átültetésnél a jövőbeli uniós és nemzeti kezdeményezések előkészítését és végrehajtását.

A célok eléréséhez elengedhetetlennek nevezte, hogy ösztönözzék az önkéntes szervadományozást.

Azt mondta, ezért választották a konferencia mottójának, hogy "minden életmentő szervátültetés egy szervdonor döntésével kezdődik".

Több ország nemzetközileg elismert szaktekintélye mellett a rendezvényen jelen volt Perner Ferenc Széchenyi-díjas sebész, a magyar transzplantációs program úttörője és Rényi-Vámos Ferenc, aki 2015-ben végezte el az első magyarországi tüdőátültetést. Stella Kyriakides, az Európai Unió egészségügyi és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket - tudatta a Belügyminisztérium.