Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Európa egyik legnagyobb városában száműzik az autókat a központból

Hírek2024. nov. 1.MTI

A párizsi városháza csütörtökön rendeletben "korlátozott forgalmú övezetté" nyilvánította a francia főváros négy belvárosi kerületét, ahol jövő héttől nem engedélyezett személygépkocsikkal, teherautókkal és motorokkal áthaladni.

A rendelet szerint az 5,5 négyzetkilométernyi területre csak a sürgősségi járművek, a buszok, a taxik, a mozgáskorlátozottak, valamint a négy kerületben lakó vagy ott dolgozó autósok és a célforgalmú járművek hajthatnak be, azaz azok, akiknek az indulási vagy érkezési helye a négy kerület egyikére esik (orvosi rendelés, bevásárlás, mozi- vagy színházlátogatás).

A többször elhalasztott intézkedés bevezetése Anne Hidalgo, Párizs szocialista főpolgármesterének kampányígérete volt annak érdekében, hogy "felszabadítsa az autók által elfoglalt közterületet" és csökkentse a környezetszennyezést, ahogyan azt több európai nagyváros (Madrid, Milánó, Róma) is megtette a központi kerületeiben.

Az elképzelés 2021 májusában történt bejelentése óta az övezet határainak kialakítása komoly tárgyalások tárgyát képezte a párizsi prefektúrával, amely a csütörtökön megjelent rendeletet társszerzőként írta alá.

Eredetileg a Szajna bal partján a Boulevard Saint-Germain és a folyó közötti terület, a Cité és a Saint-Louis szigetek, valamint a jobb part felső rakpartjai is a lezárt övezetbe tartoztak volna,

de a végső változatból kikerültek.

A párizsi önkormányzat a legforgalmasabb fővárosi főútvonalakon a forgalom "jelentős"csökkenésére számít: a város által megrendelt hatástanulmány szerint az Opéra sugárúton 30 százalékkal, a Sébastopol sugárúton pedig 15 százalékkal csökkenhet a forgalom.

A zajszint csökkenésére és a levegőminőség javulására is számít a városháza. Az önkormányzat jelezte, hogy a hétfőn hatályba lépő rendelet megszegőinek az első, "edukációs szakaszban" nem kell büntetésre számítaniuk, mielőtt a második, "ellenőrzési és büntetési fázis" életbe lép.