Év Felelős Foglalkoztatója díjat nyert a Magyar Posta

Hírek2021. dec. 2.Növekedés.hu

A megváltozott munkaképességű munkavállalók megtartására, létszámuk növelésére, helyzetük erősítésére, és a munkahelyi befogadás elősegítésére irányuló „Tegyünk együtt!” programjával nyert munkáltatói díjat a Magyar Posta. A társaság a programban több civilszervezettel működik együtt, hogy megosszák a tapasztalatokat és megtalálják a lehető legjobb megoldásokat a munkavállalók számára.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási arányának növelését tűzte ki céljának a Magyar Posta. A vállalat elkötelezett abban, hogy erősítse a megváltozott munkaképességű dolgozók bevonását és a munkatársak között a befogadást. Ennek érdekében hozta létre a „Tegyünk együtt!” programot 2021 elején, amely fejleszti a munkatársak érzékenységét a témában, és egyben támogatja egyénre szabottan az érintetteket.

Ezt a programot díjazta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA), amely 5 éve hirdeti meg rendszeresen „Az Év Felelős Foglalkoztatója” pályázatát. A Magyar Posta 2021-ben a nagyvállalati kategóriában a második helyezett díjat nyerte el.

Az értékelés szerint a program óriási előnye, hogy számos gyakorlati lépéssel segíti a nyitottabb munkavállalói közösségek kialakulását és a fogyatékkal élő munkavállalók beilleszkedését és jelentősen bővíti a témához kapcsolódó ismereteket, így a megváltozott képességű munkavállalók könnyebben tudnak alkalmazkodni és megfelelni a munkahelyi kihívásoknak.

Simon Csilla, a Magyar Posta Zrt. hálózati és hálózat modernizációs vezérigazgató-helyettese a díj átvételét követően azt mondta: „Meggyőződésem, hogy egy olyan nagyvállalat, mint a Posta, a munkaerőpiacnak ebben a szegmensében is hangsúlyos szerepet kell, hogy vállaljon. Sokat teszünk azért, hogy a Posta vonzó munkahely legyen a megváltozott munkaképességű személyek számára: az esélyegyenlőségi nagykövettel együtt tájékoztató és érzékenyítő fórumokat szervezünk, több érintett civilszervezettel indítottunk közös akciókat, valamint tudatos belső kommunikációt építettünk fel a téma iránt érdeklődök és az érintettek számára egyaránt. Úgy gondolom, hogy a legjobb megoldások együttműködésben születnek, melyben mind a civil szervezetek, mind a Magyar Posta, és legfőképp a megváltozott munkaképességű munkavállalók nyerhetnek.”

A Magyar Posta nemcsak civilszervezetekkel működik együtt, hanem emellett stratégiai együttműködési megállapodást is kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumával a fogyatékossággal élők foglalkoztatásáért.

A vállalatnál jelenleg több mint 200 megváltozott munkaképességű munkatárs dolgozik jellemzően kézbesítői, logisztikai küldeményfeldolgozó és postai ügyfélszolgálati ügyintéző munkakörben, de van megváltozott munkaképességű kolléga pénzügyi területen és a Humánerőforrás Főigazgatóságon is.

 A „Tegyünk együtt” a program keretében a Magyar Postánál idén megünnepelték azokat a világnapokat, amelyek a megváltozott munkaképességű munkavállalókra irányítják a figyelmet. A Down-szindrómával élők világnapján számos dolgozó részt vett a felemás zokni kihívásban. A Siketek Világnapján a vállalat vezetői jelnyelven köszöntöttek érintett munkavállalókat. A fogyatékosságokkal élők nehézségeit pedig előadásokon, filmvetítéseken ismerhették meg a dolgozók.

A Magyar Posta a december 3-án a fogyatékos emberek világnapnapjához kapcsolódóan érzékenyítő előadást és jelnyelvi tréninget szervezett saját munkavállalóinak.