Figyelmeztette a MindentMent fogászati lánc működtetőjét a GVH

Hírek2022. okt. 12.Növekedés.hu

Megtévesztették a fogyasztókat a MindentMent fogászati lánc üzemeltetőjének hirdetései – ezt állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az első jogsértését elkövető magyar kisvállalkozás önként korrigálta a problémákat, ezért a hatóság bírság helyett figyelmeztetésben részesítette. Eljárásával a GVH megelőzte a fogyasztók jövőbeli megtévesztését.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy a fogászati klinika-láncot működtető MindentMent Egészségügyi Szolgáltató Kft. kereskedelmi gyakorlata több ponton tisztességtelennek minősült a fogyasztókkal szemben.

A cég ugyanis nem tudta alátámasztani a honlapjának és közösségi reklámjainak egyes állításait (pl. „piacvezető”, „az ország legkedvezőbb árai”, „országosan egyedülálló dupla garancia”, „környezettudatos rendelő”).

Szintén jogsértőnek bizonyult a vállalkozás egyoldalú ügyfélvélemény-megjelenítési gyakorlata: a cég ugyanis kizárólag a kedvező visszajelzéseket tette közzé honlapján, mellőzve erről a fogyasztók megfelelő tájékoztatását.

A fogklinika-lánc az eljárás során együttműködött a versenyhatósággal: elismerte egyes jogsértéseit, módosította az alátámasztatlan reklámállításokat és korrigálta a megtévesztő vélemény-feltüntetési gyakorlatát is.

A GVH Versenytanácsa emellett tekintettel volt arra, hogy a cég kis- és középvállalkozásnak minősül, valamint első alkalommal követett el versenyjogi jogsértést. A hatóság ezért eltekintett a bírság kiszabásától és figyelmeztetésben részesítette a vállalkozást. A Gazdasági Versenyhivatal egyúttal arra kötelezte a céget, hogy alakítson ki megfelelő vállalati eljárásrendet a jövőbeli hasonló jogsértések elkerülésére, és a megadott határidőn belül igazolja ennek bevezetését a hatóság felé.

A cég a GVH döntésére a következő reakciót küldte:

Rosszul esik a Gazdasági Versenyhivatal döntése, mert szerintünk a gyakorlatban nagyon nehezen betartható a szabályok egy része, de a szabály az szabály, ezt tudomásul kell venni. Beismerjük, hogy hibáztunk, és mindent megteszünk, hogy a legapróbb részletekig megfeleljünk a jogszabályoknak. Mert nem csak a betegekért teszünk meg mindent, hanem a jogszabályok betartásáért is. Elkötelezettek vagyunk a tisztességes üzleti magatartás mellett

mondta Aranyi Rita a MindentMent fogászati rendelők igazgatója.