GVH: Sikeres a tudatos internethasználatra nevelő program

Hírek2024. márc. 8.MTI

Sikeres a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Digitális Tudatosság Programja, amelyet azért indítottak, hogy felhívják a figyelmet az online térben a gyermekekre leselkedő veszélyekre, és felkészítsék a fiatalokat a tudatos internethasználatra - közölte a hatóság.

A közleményben felidézik, hogy a GVH 2023 őszén kísérleti jelleggel indította el szerzetesrendi fenntartású iskolákban a Digitális Tudatosság Programot. A teszt időszak jól sikerült, így a versenyhivatal 2024 év elején hivatalosan is elindította a gyermekek digitális tudatosságának fejlesztését célzó programot.

A GVH közölte, a program iránt nagy az érdeklődés, eddig több mint 60 iskola jelezte részvételi szándékát.

Az oktatási program terv szerint halad, a GVH szakemberei folyamatosan járják az országot, eddig már 15 oktatási intézménybe jutottak el, iskolánként több osztályban is tartottak órákat.

A tájékoztatás szerint az edukációs programba bekapcsolódott Rigó Csaba Balázs, a nemzeti versenyhatóság elnöke is, aki az idén 140 éves Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum tanulóit látogatta meg, és beszélt többek között a digitális térben rájuk leselkedő veszélyekről, az adataik védelmének fontosságáról.

Rigó Csaba Balázs felhívta a diákok figyelmét arra, hogy:

Az online térben semmi sincs ingyen.

Ha nem pénzzel, akkor a figyelmünkkel - a reklámok megtekintésével - illetve az adatainkkal fizetünk az egyes weboldalokon, vagy a különböző alkalmazásokban. Nagyon ügyelni kell arra tehát, hogy kinek milyen adatokat adunk meg." - emelte ki a hatóság.

A GVH elnöke gratulált az intézményben folyó munkához, és ahhoz, hogy a technikumok 2024 TOP 100-as kiválósági rangsorában a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Technikum az előkelő 9. helyezést érte el - tájékoztatott a Gazdasági Versenyhivatal.