Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

György István: Versenyt futunk az idővel, április 11-re mindenkit be szeretnénk oltani

Hírek2021. márc. 2.MTI

"Versenyt futunk az idővel, tovább gyorsítunk az oltáson" - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

György István szavai szerint Magyarország már a harmadik helyen áll az európai uniós oltási ranglistán azzal, hogy az első oltást több mint 721 ezren, a másodikat 252 847-en kapták meg.

Emellett ugyanakkor a járvány "harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk", rohamosan nő az aktív fertőzöttek és a kórházban ápolt betegek száma, sem az első, sem a második hullám nem produkált ilyen rohamosan növekvő számokat - fogalmazott.

Az államtitkár rámutatott, ezért is döntött az oltási munkacsoport az oltási stratégia március 1-jei módosításáról. A cél, hogy húsvét tájára - a húsvéti ünnepnapokat figyelembe véve április 11-ikére - lehetőleg minden regisztrált megkapja az első oltást, a lakosság minél szélesebb rétege szerezzen védettséget.

Járványügyi szakemberek álláspontja szerint már az első oltás is jelentősen növeli a védettséget, csökkenti a betegség súlyos lefolyásának, vagy a halálnak a kockázatát - közölte.

Azt mondta, a leghatékonyabb az lenne, ha egyszerre mindenkit be lehetne oltani, aki kérte, de erre nincs lehetőség, mert a vakcinaszállítmányok "lassan és csöpögtetve érkezek", kevés jön a nyugati oltóanyagokból. Megjegyezte, a kormány ezért is tárgyalt az orosz és a kínai vakcina beszerzéséről.

A beérkezett és beérkező vakcinákkal kell gazdálkodni, a rendelkezésre álló oltóanyagokkal gyorsan és többet kell oltanunk - fogalmazott, hangsúlyozva: a kormány ezután is biztosít minden forrást ahhoz, hogy elegendő vakcina álljon rendelkezésre.

György István hangoztatta, mivel minden vakcina biztonságos, a gyorsan rendelkezésre álló oltóanyag az, amely életet menthet.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy "eltolták" a Pfizer- és az AstraZeneca-vakcina második oltását. Előbbinél a 21 nap helyett 35 nap, utóbbinál 4 hét helyett 12 hét különbséggel adják be a második adagot, felgyorsítva az első oltások beadási ütemét.

Szólt arról, hogy már a következő egy hét oltási tervét is e szerint tervezték: a kedden érkezett Pfizer-szállítmány minden adagját felhasználják és a korábban érkezett kínai szállítmány második adagját is a háziorvosok rendelkezésre bocsátják.

György István jelezte, 529 ezer koronavírus elleni védőoltást adnak be a következő, szerdától szerdáig tartó oltási héten, ennyi idő alatt ekkora mennyiségre még nem volt példa Magyarországon.

Ismertetése szerint folytatódik a regisztrált idősek oltása. A háziorvosok a hét közepén újabb 250 ezer adag kínai vakcinát kapnak, amellyel praxisonként átlagosan 45-50 embert tudnak beoltani. Emellett 30 800 Moderna-vakcinát is eljuttatnak a háziorvosokhoz, további 10 ezer Moderna-adag azokba az idősotthonokba kerül, ahova azt koronavírus-fertőzés, vagy más ok miatt nem tudták bevinni.

Ebből a 10 ezer adagból történik a idősotthonokból a most első körös oltásra jelentkezők és a még kimaradt egészségügyi dolgozók oltása is, további 10 800 Moderna-vakcinát második körös oltásra szánnak szociális intézményekbe - fűzte hozzá.

György István közölte, hogy a kedden érkezett teljes, 114 600 adagot tartalmazó Pfizer-szállítmányt a kórházi oltópontokra viszik, ahova a háziorvosok a praxisukhoz tartozó regisztrált időseket küldik.

Az államtitkár kitért rá, hogy folytatódik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Ehhez az AstraZeneca-vakcinát használják, amelyből a múlt csütörtökön érkezett 74 ezer adagot már nem a háziorvosokhoz, hanem a kórházi oltópontokra viszik és március 6-án és március 7-én egy nagyobb oltási akció keretében használják fel.

A 60 év alatti krónikus betegek közül 74 ezren sms-értesítést kapnak a hét második felében arról, hogy mikor és melyik, a lakóhelyük közelében lévő kórházi oltóponton várják oltásra - mondta. Hozzátette: az oltási akció szinte mind a 102 kórház több száz oltópontjára kiterjed.

"Kérem azokat, akik kapnak sms-t, jelenjenek meg a megadott oltóponton és időpontban"

- fogalmazott. Úgy vélte: mindenkinek joga van kivárni és egy másik vakcinát preferálni, de "a legjobb vakcina az, ami már a vállunkban van".

Hangsúlyozta, hogy nem törlik a regisztrációs listáról azokat, akik nem jelennek meg az oltóponton, de hónapok is eltelhetnek addig, amíg megkaphatják a "kedvükre való" oltóanyagot.

György István szólt arról is, hogy folytatódnak a második körös oltások, ez a héten 49 180 embert érint.

Az államtitkár végül köszönetet mondott az egészségügyi dolgozónak, a kormányhivataloknak, önkormányzatoknak az oltások beadásáért, szervezéséért, adminisztrációs feladatok elvégzéséért.