Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Hiperszonikus rakétákat vetett be az orosz hadsereg

Hírek2024. aug. 27.MTI

Nagy hatótávolságú precíziós légi indítású fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal mért csoportos csapást az orosz hadsereg, és elfoglalta a donyecki régióban lévő Orlivka települést - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A moszkvai katonai tárca keddi hadijelentése értelmében az orosz erők az elmúlt nap folyamán a hatból négy frontszakaszon nyomultak előre Ukrajnában, és visszavertek hét ellenrohamot.

A közlemény szerint az ukrán hadseregnek csaknem 2150 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán a "különleges hadművelet" övezetében.

A RIA Novosztyi hírügynökség az oroszbarát ellenállásra hivatkozva azt írta, hogy Krivij Rih városban találat ért egy szállodát, ahonnan 15 sebesült angol ajkú tanácsadót szállítottak el kezelésre katonai mentők.

A védelmi minisztérium az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek között két harckocsit - az egyik egy német Leopard volt -, tíz páncélozott harcjárművet, négy nyugati gyártmányú 155 milliméteres vontatott és egy önjáró tarackot, négy Tocska-U harcászati rakétát, továbbá 31 drónt.

Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó közölte, hogy "komoly, de ellenőrzés alatt álló" helyzet alakult ki a határon, ahol az ukrán erők kedden ismét megkíséreltek betörni.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő nukleáris erőművet, amelyre Vlagyimir Putyin elnök csütörtöki bejelentése szerint Ukrajna megkísérelt dróncsapást mérni.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden közölte, hogy büntetőeljárást indított Nicholas Connolly, a Deutsche Welle és Natalja Nagorna, az 1+1 ukrán tévécsatorna tudósítója ellen, amiért a határt illegálisan átlépve Kurszk megyében az ukrán ellenőrzés alá került Szudzsából tudósított. Oroszországban augusztus 17. óta hét külföldi újságíró ellen indult büntetőeljárás hasonló címen.