Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: nyugati hadieszközöket szereztek az oroszok

Hírek2023. jún. 14.D.J./MTI

Ez történt az ukrán háború 475-dik napján:

- Az orosz légierő az ukrán tartalékokra, valamint nyugati fegyvereket tároló raktárakra mért csapást,

a hadsereg pedig nyugati gyártmányú páncélozott eszközöket zsákmányolt Zaporizzsja megyében - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

- Oroszország fontolóra veszi egy "egészségügyi kordon" létrehozását Ukrajna területén, ha folytatódnak a régióit érő tüzérségi támadások - jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy az Ukrajna területéről érkező támadások miatt fokozni kell az ellenséges támadórendszer elleni harc hatékonyságát, ami nem jelenti azt, hogy kizárható majd minden belövés veszélye.

- Megerősítést nyert, hogy az ukrán erők felszabadították Neszkucsne faluját.

- Zelenszkij ukrán elnök éjszakai beszédében dicsérte az ukrán csapatokat, és kiemelte a Bahmut közelében tevékenykedő egységeket, mondván, hogy "több területen is előrenyomulás történt".

- Az amerikai védelmi minisztérium mögött álló egyik katonai és védelmi kutatóintézet vezető politológusa a tűzszüneti tárgyalások megkezdése mellett érvel az ukrajnai háborúban - hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ.

- Ma csak orosz légvédelmi rendszerek képesek a hiperszonikus rakéták megsemmisítésére - jelentette ki Gyenyisz Manturov, orosz ipari és kereskedelmi miniszter.

- Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényt, amely felmondja az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros használatában való együttműködésről szóló orosz-ukrán megállapodást, a dokumentumot kedden tették közzé a hivatalos jogi információs portálon.

- Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója a Nemzeti Terrorellenes Bizottság keddi ülésén azt mondta, hogy az ukrán biztonsági szolgálatok célja a "különleges hadműveleti" zóna közelében lévő közlekedési útvonalak megzavarása,

a katonai szállítmányok akadályozása, és az elcsatolt orosz régiók ellátásának megzavarása.

Mint mondta, Ukrajna diverzáns- és terrorcsoportokat, valamint orosz és ukrán állampolgárságú bűntársakat használ fel a vasúti, közúti és légi infrastruktúra elleni terrortámadásokhoz.

- Tízre emelkedett a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih város elleni éjszakai orosz támadás áldozatainak száma, és további 28 ember szenvedett sérüléseket - közölte Olekszandr Vilkul, a település védelmi tanácsának elnöke.

- Az Ukrajna helyreállításába és újjáépítésébe történő beruházás nem várhat a háború végéig - jelentette ki Valdis Dombrovskis. Az uniós biztos elmondta: a helyreállítás már sok ukrajnai térségben már most elkezdődhet, a fellendülés támogatása magában foglalja

az alapvető gazdasági tevékenység és infrastruktúra fenntartását, amelyek létfontosságúak a stabilitás és növekedés szempontjából.

- Emmanuel Macron francia államfő hétfőn megerősítette, hogy az ukrán hadsereg megkezdte az ellentámadást az orosz erőkkel szemben, s ez szerinte "több hétig, sőt több hónapig" is eltarthat.

- Heves orosz rakétacsapások érték ukrán beszámolók szerint a közép-ukrajnai Krivij Rih városát, míg az ukrán erők az oroszországi Kurszk régiót ágyúzták keddre virradóra orosz illetékesek szerint.