Három havi csúcsot döntött a gazdasági hangulatindex az euróövezetben

Hírek2024. márc. 27.MTI

Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) jelentése szerint.

Márciusban a gazdasági hangulatindex (ESI) a várakozásoknak megfelelő mértékben emelkedett mindkét régióban: 0,7 ponttal 96,2 pontra az EU-ban és 0,8 ponttal 96,3 pontra, három havi csúcsra az euróövezetben.

Az EU-ban az ESI emelkedését a kiskereskedők, a fogyasztók és kisebb mértékben a szolgáltatások és az ipar vezetői bizalmának javulása okozta, míg az építőiparban stagnált a bizalom.

A legnagyobb uniós gazdaságok közül az ESI jelentősen javult Franciaországban, 2,6 ponttal, valamint kisebb mértékben Olaszországban, ahol 1,5 ponttal és Németországban 0,9 ponttal. Hollandiában viszont 0,7 százalékkal romlott, Spanyolországban pedig 0,4 százalékkal lett alacsonyabb.

A feldolgozóiparban a várt mínusz 9,0 pont helyett mínusz 8,8 pontra, hat hónapja, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra emelkedett a hangulatindex a februári mínusz 9,4 pontról. A szolgáltatásban a bizalmi index 6,3 pontra emelkedett a várt 7,8 pont helyett az előző havi 6,0 pontról.

A fogyasztói bizalom 0,6 ponttal 2022 februárja óta a legmagasabb értékre, mínusz 14,9 pontra javult mínusz 15,5 pontról. Köszönhetően annak, hogy fokozatosan javult a háztartások múltbeli és várható pénzügyi helyzetének megítélése, illetve az ország várható gazdasági helyzetére vonatkozó várakozás is, kevésbé pesszimisták a háztartások. A nagyobb tételek vásárlására vonatkozó hajlandóság stabilan tartotta magát az előző havi szinten.

A kiskereskedelmi bizalom mutatószáma 0,7 ponttal kissé megélénkült (+0,7), ami a múltbeli üzleti helyzetről alkotott derűlátóbb értékeléseknek és a készletek mennyiségének megfelelőségéről alkotott jobb véleményeknek köszönhető. A kiskereskedők üzleti várakozásai gyakorlatilag stabilak maradtak.

Az építőipari bizalom stabil maradt, mivel az építők foglalkoztatási várakozásai csak kis mértékben javultak, és a rendelésállomány szintjére vonatkozó értékeléseik nagyjából változatlanok maradtak.

Az építésügyi vezetők aránya, akik az építési tevékenységet korlátozó tényezőként az elégtelen keresletet jelölték meg, tovább nőtt (+1,4 ponttal 32,8 százalékra), míg az anyag- és eszközhiányra utalók aránya csökkent (-0,6 ponttal 8,7 százalékra).

A foglalkoztatási várakozások mutatója (EEI) a második egymást követő hónapban gyakorlatilag stabil maradt mindkét területen, 0,1 ponttal 102,3 pontra emelkedett az EU-ban és 102,6 pontra az euróövezetben. Az ESI-vel ellentétben, amely a hosszú távú átlag alatt van, az EEI a hosszú távú átlaga felett teljesített.
https://economy-finance.ec.europa.eu/document/download/e8d6a4bf-e2a9-4a3f-8d99-9a188d068e1c_en?filename=bcs_2024_03_en.pdf