Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hasít a kínai CATL akkumulátorgyár

Hírek2024. márc. 18.MTI

Több mint 22 százalékkal nőtt 2023-ban a CATL árbevétele az előző évhez képest, elérve a 400,92 milliárd jüant (mintegy 20,15 ezermilliárd forint), a kínai székhelyű, akkumulátorgyártó társaság nettó nyeresége 44,12 milliárd jüan (mintegy 2,21 ezermilliárd forint) volt tavaly, 44 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi eredményhez képest.

A közlemény szerint a vállalat piaci részesedése a Kínában elektromos járművekhez gyártott akkumulátorokból 2023-ban 44,5 százalék volt, a legnagyobb megrendelők között pedig a Li Auto, a Zeekr, a NIO, az AITO és a BMW is megtalálható.

Hozzátették, hogy a CATL nemcsak hazájában piacvezető: az akkumulátor- és energetikai iparágra specializálódott dél-koreai elemző cég, az SNE Research felmérése szerint a CATL immár hetedik éve áll az első helyen az elektromos járműbe szerelhető akkumulátorok gyártásának nemzetközi piacán.A vállalat által előállított akkumulátorok teljesítménye tavaly 259,7 GWh-t tett ki, ami 40,8 százalékkal haladja meg a 2022-es eredményt.

Ennek alapján a CATL nemzetközi piaci részesedése 2023-ban elérte a 36,8 százalékot, ezzel a világ egyetlen olyan akkumulátorgyártója, amelynek piaci részesedése meghaladja a 30 százalékot.

A CATL piaci részesedése az energiatárolók tekintetében is három éve világelső: 2023-ban 40 százalékos globális piaci részesedést ért el az SNE Research szerint.Hangsúlyozták: a CATL számára kulcsfontosságú a folyamatos technológiai innováció, ezért 2023-ban a vállalat mintegy 18,36 milliárd jüant (mintegy 923 milliárd forintot) fektetett kutatás-fejlesztésbe.

A hat kutatás-fejlesztési (K+F) központban dolgozó több mint 20 ezer munkatársnak köszönhetően a CATL kiadott és függőben lévő szabadalmainak száma 2023-ban meghaladta a 29 ezret.2023-ban a CATL mind a technológia-, mind a termékfejlesztés terén számos újdonsággal jelentkezett, például elindította a Qilin akkumulátor sorozatgyártását és a Shenxing szupergyors akkumulátor piaci értékesítése is megkezdődött.

A közlemény emlékeztetett: a CATL 2023-ban jelentette be, hogy az alapvető tevékenységeiben, azaz az akkumulátorgyártással foglalkozó vállalataiban és leányvállalataiban 2025-ig, 2035-ig pedig a teljes akkumulátor-ellátási láncban szén-dioxid-semlegességet kíván elérni.