Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hétfőtől lehet pályázni a gyermek- és ifjúsági alapprogramra

Hírek2025. okt. 6.MTI

Hétfőtől lehet pályázni a gyermek- és ifjúsági alapprogram idei forrásaira - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, hozzátéve: idén az elmúlt harminc év legmagasabb pályázati forrása áll rendelkezésre.

Varga-Bajusz Veronika elmondta, az 550 millió forintos keretösszegen belül az alpályázatok révén a fiatalok mentális egészsége témakörében, a drogprevencióval kapcsolatos munkára, közösségi terek létrehozására és az ezekben megvalósuló programokra lehet pályázni.

A programok célja, hogy a fiatalok jól boldoguljanak, jó és sikeres életet éljenek - fogalmazott az államtitkár.

Ismertetése szerint a legtöbb pályázati forrás a közösségek megerősítését célozza; közösségi terek létrehozására 100 millió forint, programok szervezésére további 150 millió forint áll rendelkezésre.

A lelki egészség roadshow egy meghívásos pályázat, erre a keret 100 millió forint.

Varga-Bajusz Veronika közlése szerint ez a programforma nagyon sikeres mind a fiatalok, mind a szakemberek körében. Ebben a lelki elsősegélyszolgálat lesz a partner. Varga-Bajusz Veronika kiemelte: az egyik legnagyobb probléma Magyarországon a kábítószer-probléma, ezért drogprevenciós programokra 130 millió forintos pályázati keretet szánnak. Ebben a pályázati formában számítanak a vármegyei önkormányzatokra, bízva abban, hogy olyan programokat tudnak megvalósítani, amelyekkel tudatosítják a fiatalokban a szerhasználat veszélyeit és segítik kialakítani azt a "megfelelő immunrendszert", amellyel a fiatalok nemet tudnak mondani a káros szerekre - tette hozzá.

A szakképzésben tanuló fiatalok jószolgálat programjaira 70 millió forintos a pályázati keret - ismertette az államtitkár, hozzátéve: ez egyszerre egy önkéntességi és pályaorientációs program is.

Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) elnöke elmondta, az alapprogram fontos és stabil pontja az ifjúságpolitikának, és kiemelkedő lehetőséget teremt a hazai és határon túli szervezetek működése szempontjából arra, hogy valós problémákra jó válaszokat tudjanak adni.

A program esély a fiataloknak, esély arra, hogy egy stabilabb civil szektorban tudjanak tevékenykedni - értékelt. Kovács Péter kitért arra: a tavalyi ifjúságkutatási felmérés is azt mutatta, hogy romlott a fiatalok mentális egészsége.

Ismertetése szerint míg 2008-ban a munkanélküliségtől való félelmet rangsorolták első helyre a fiatalok, ezt 2020 óta a közösségek hiánya és a bizonytalanságtól való félelem váltotta fel. Az NIT elnöke szerint örömteli az is, hogy a gyermek- és ifjúsági alapprogramban kiemelten fókuszba kerültek a határon túli szervezetek is. A pályázatokat november 5-ig várják a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőhöz.