Heti makronaptár - Államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

Hírek2020. aug. 16.MTI

A következő héten a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé jelentést, így az egyetlen fontosabb adat a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatója lesz az államháztartás július végi helyzetéről.

Szerdán publikálja a PM az augusztus 7-én közzétett előzetes júliusi adatok kiegészítését. 

Az előzetes adatok szerint a gazdaságvédelmi intézkedések és a védekezési kiadások következtében 2020 első hét hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2165 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 1841,4 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 12,7 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 336,3 milliárd forintos hiányt értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 352,7 milliárd forintot tett ki.

A PM rámutatott: 2020 júliusában nem érkezett uniós bevétel a költségvetésbe, így a 2020. évi első héthavi bevétel összesen 489,5 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor a 2020. évi, július végi uniós kiadások megközelítették az 1274,9 milliárd forintot.

Közölték, a járvány elleni védekezéshez szükséges forrásokat - így a szükséges eszközök beszerzésére kiadott több mint 520 milliárd forintot - és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat a kormány teljes mértékben a hazai költségvetésből fedezi.