Ideje megmozgatni az év végén összehordott készpénzhegyet

Hírek2020. jan. 31.Növekedés.hu

Rekordot döntve, csak decemberben 102,5 milliárd forinttal emelkedett, így az év végére elérte a 6627 milliárd forintot a magyarországi készpénzállomány. Ez 8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A készpénz nagyobbik része, csaknem 80 százalék a lakosság „zsebében” van. Az otthon tartott készpénz folyamatosan veszít az értékéből, az év eleje ugyanakkor jó alkalom a pénzügyi tervek készítésére, és ami még fontosabb, a cselekvésre.

A Magyar Nemzeti Bank részben a korábbi évekre is jellemző szezonalitással indokolta az amúgy is magas készpénzállomány decemberi megugrását. Az OTP Öngondoskodási Index kutatása további kiegészítéssel és magyarázattal szolgál a megugró készpénzállományra. A felmérésben megkérdezettek közül a legtöbben (89 százalék) váratlan helyzetre gyűjtik és tartják otthon a pénzüket, például arra az esetre, ha leállna a fűtési rendszer és szerelőt kellene hívni. Sokan vannak azok is, akik azt gondolják megtakarításuk túl kevés ahhoz, hogy bankba menjenek vele, sőt, a banki ügyintézés vélt nehézségei miatt is többen preferálják a befőttesüveget a befektetések helyett.

„Ha sokáig várunk a váratlanra, félő, hogy a gondosan megtakarított pénzünk az infláció áldozata lesz. Ezért is fontos, hogy megoldást nyújtsunk ügyfeleink igényeire. Az OTP Banknak van az egyik legszélesebb megtakarítási termékportfoliója, amely a rendszeres kisösszegű, de a nagyobb megtakarítással rendelkezők számára is megoldást kínál, céltól és időtávtól függően. A befektetési termékek többsége ráadásul akár online is kezelhető az internet- és mobilbank szolgáltatásainkon keresztül”

– mondta Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások igazgatója.

Az OTP Bank azok számára is tud megoldást, akik nem feltétlen szeretnék felkeresni a bankfiókot, hogy betegyék a már meglévő megtakarításaikat, vagy éppen rendszeresen készpénzben kapják a fizetésüket.

„A kutatásban megkérdezettek harmada nem feltétlen akar banki ügyintézéssel foglalkozni, amire például jó megoldás az okos ATM-hálózatunk. Jelenleg ugyanis 241 olyan okos ATM-ünk van, amelynek segítségével nemcsak készpénzt lehet felvenni, hanem a saját, vagy akár más számlájára is befizethetünk. Ezzel például megtehető az első lépés az otthon tartott készpénz hasznosítására”

– tette hozzá Nyitrai Győző.

Van ok a bizakodásra

Az OTP Bank Öngondoskodási Indexből kiderült; a megkérdezettek jelentős része nem tervez hosszú távra, inkább mindennapi céljait valósítja meg. Van azonban ok a bizakodásra, hiszen éves összevetésben a megtakarítások száma és volumene is emelkedett 2019-ben: a korábbi 41 százalékról 44 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzpiaci megtakarítással az OTP Bank legutóbbi felmérése szerint. A legnépszerűbb termékek még mindig a lakástakarék-pénztári és nyugdíjpénztári megtakarítások, valamint az életbiztosítások és a lekötött betétek.

Hogyan álljunk neki? Pénzügyi tervezés 5 lépésben

  1. Az első feladat az élethelyzettől függő pénzügyi célok meghatározása: esküvő, saját otthon, egy új autó, kistestvér, egy új konyha vagy a nyugdíjas évekre való felkészülés a következő lépés?
  2. A másodikban azt kell tisztázni, hogy milyen időtávon, mennyi pénzt tudunk félretenni.
  3. A harmadik a kockázattűrő képesség felmérése. Alapigazság, hogy a nagyobb nyereség nagyobb kockázattal jár.
  4. A pénzügyi tervezés folyamatát a megfelelő befektetési lehetőség kiválasztása zárja. Ebben nagy segítség lehet az online is elérhető OTP Bank Pénzügyi Tervező, vagy a fióki szakértők.
  5. Ezt követi a megvalósítás. Akik megtalálták az „igazit”, azok az OTP Bank online felületein keresztül is nyomon követhetik, kezelhetik befektetéseiket.