ING Bank Románia megszünteti fiókjait

Hírek2018. aug. 6.Növekedés.hu

Romániában az ING élen jár a digitális bankolásban: a bank 2018 végéig megszünteti mind a 33 fiókját. Átutalásokat kizárólag interneten végezhetnek majd az ügyfelek, s így nyithatnak majd számlát, igényelhetnek hitelt is. Készpénzt kizárólag a bank 600 automatájánál vehetnek fel, illetve fizethetnek be. A szükség sok embert fog rábírni az internetes bankolásra, mivel a hitelintézetek, költségeiket csökkentendő, egyre több kirendeltséget zárnak be. Annak ellenére, hogy gyorsabb és olcsóbb is, mint a klasszikus ügyintézés, Romániában egyelőre az ügyfelek közül nagyon kevesen élnek a banki digitalizáció adta lehetőségekkel. Bár az Európai Unió statisztikai hivatalának az adatai szerint 11 év alatt Romániában meghétszereződött azok száma, akik interneten keresztül intézik a banki ügyeiket, az internetes bankolást a 16 és 74 év közötti lakosság csupán 7 százaléka használja. Ez nagyon kevés, figyelembe véve, hogy a romániai háztartások közel 70 százalékában van internet. További furcsaság, hogy az internettel rendelkező ügyfeleknek körülbelül a fele rendszeresen ellenőrzi, hogy mennyi pénz van a számláján, ám semmiféle digitális tranzakciót nem végez. Az internetes bankolás terén Románia az utolsó előtti helyen áll Európában, mint sok más területen, ebben is csak Bulgáriát előzi meg, ahol a lakosság 5 százaléka használja a szolgáltatást. A banki digitalizáció éllovasa Izland, ahol az emberek 93 százaléka kizárólag interneten intéz pénzügyi tranzakciókat. Az élbolyban kizárólag gazdag északi országok tanyáznak: Norvégia (92 százalék), Dánia (90 százalék), Hollandia (89 százalék), Finnország (87 százalék) és Svédország (86 százalék). Az uniós tagországok átlaga 51 százalék.   Mindamellett szakemberek a digitális banki szolgáltatások népszerűségének gyors növekedésére számítanak az elkövetkező időszakban. Véleményüket többek között arra alapozzák, hogy három év alatt a PIN kód beütése nélkül használható érintőkártyák száma is ugrásszerűen megnőtt Romániában, 1,5 millióról mintegy 3,5 millióra.