Ismét itt a Pénzmester középiskolásoknak szóló verseny

Hírek2022. márc. 11.Növekedés.hu

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), illetve a Pénzügyminisztériummal, a Pénziránytű Alapítvánnyal, valamint a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) együttműködésben idén is elindította a kifejezetten középiskolások számára meghirdetett, teljesen online pénzügyi versenyét, a Pénzmestereket. A tavalyi megújulás után idén kibővített Tudástárral és még több értékes nyereménnyel várja a tanulókat a verseny.

A Pénzmesterek tavalyi kiírása során már több mint 2 200 diák mérte össze tudását, így az évek során már közel négyezer diák vett részt a Pénzmesterek versenyben.

A sikeres év és bíztató tapasztalatok után az ÖPOSZ a 2022 versenyre jelentősen bővítette az online Tudástár anyagát, így több mint 100 online elérhető leckével várja az idei versenyzőket.

A résztvevők a megszerzett tudás mellett pedig idén is értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak, ugyanis a 200 000 forintos fődíj mellett számos különdíj várja a versenyzőket, felkészítő tanáraikat, valamint az induló diákok iskoláikat.

A tavalyi versenyt jó emlékekkel és sok építő tapasztalattal zártuk. Jó volt látni, hogy egyre több fiatal szeretné a pénzügyeit saját kezébe venni és igyekszik minél több mindent megtenni azért, hogy felkészülten vághasson neki a fiatal felnőtt kornak. Az ÖPOSZ elhivatottan igyekszik támogatni őket ebben, így nagy örömünkre szolgál idén is a verseny főtámogatói között köszönteni a magyar Nemzeti Bankot, a Pénzügyminisztériumot és a Pénziránytű alapítványt

– mondta el Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke.

A tavalyi arculatváltás és a versenymechanizmus megújítása után szerettünk volna idén is újdonsággal jelentkezni a diákok számára, így nagy hangsúlyt fektettünk a Tudástár széleskörű bővítésére. Ezzel reményeink szerint sikerül idén is a magyarországi középiskolások még nagyobb körét elérni

– tette hozzá a szakember.

A Pénzmesterek versenyre március 7-ét követően regisztrálhatnak a résztvevők, az első kvízkör pedig március 11-től elérhető. Ezt követően a diákok hat héten át, minden héten egy újabb kvízt kapnak majd, egyenként 10 kérdéssel.

A legeredményesebb 50 versenyző bejut a döntőbe, ahol egy utolsó kvízkör mellett egy rövid esszét kell írniuk. Aki esetleg kihagyna egy-egy kvízt, nem kell aggódnia, utólag is pótolhatja azt.

Egyre több pénzügyi tárgyú versenyt szerveznek a diákoknak nagy örömünkre, azonban a Pénzmesterek verseny középpontjában egyedi módon az öngondoskodás, egészségtudatosság és jövőre való tudatos felkészülés áll. Az ÖPOSZ a Magyar Nemzeti Bankkal, a Pénzügyminisztériummal a Pénziránytű Alapítvánnyal, valamint a BÉT-el együttműködve a Pénzmesterek játék elindításával is a fiatalok pénzügyi tudásának fejlesztését kívánja támogatni.

A kvízekre a diákok a szintén az oldalon, a regisztrációt követően elérhető tudástár segítségével készülhetnek fel, melynek összeállításában szakmai szponzor szerepet vállalt a Budapesti Értéktőzsde mellett a Pannónia Nyugdíjpénztár és az OTP Egészségpénztár is.

A verseny alapszakasza 2022.április 22-ig tart, a döntőbe jutott diákok pedig 2022.04.23-2022.05.08. között mérhetik össze a tudásukat. A nyerteseket az oldalon keresztül, illetve közvetlenül fogja értesíteni az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.

Főnyeremények:

  • 1. helyezett fődíja: 200 000 Ft az ÖPOSZ felajánlásából
  • 2. helyezett: 100 000 Ft az ÖPOSZ felajánlásából
  • 3. helyezett: 50 000 Ft az ÖPOSZ felajánlásából
  • Legjobb iskola: 150 000 Ft értékű tárgynyeremény az ÖPOSZ felajánlásából