Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

ITM: május 31-ig igényelhető az ágazati bértámogatás

Hírek2021. máj. 18.MTI

Május 31-ig igényelhető az ágazati bértámogatás; visszamenőleg, akár tavaly novemberig beadhatják a pályázati kérelmet a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítségre a nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Bodó Sándor elmondta: az ágazati bértámogatás keretében a bérek 50 százaléka, maximum 251 100 forint kapható.

Az államtitkár kiemelte, hogy érvényben van a kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozók után igényelhető támogatási forma is.

Mint mondta, a magasan képzett kutató mérnökök munkahelyét közvetlenül talán nem fenyegette veszély, de indirekt módon igen, mert azt tapasztalták, hogy a külföldi cégek részéről erőteljes a csábítás. Ezeket a jól felkészült szakembereket itthon kell tartani a magyar cégeknél, ezért a kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozók esetében három hónapig, havi 320 ezer forintot biztosítanak - mutatott rá.

Bodó Sándor jelezte, hogy munkahelyeket teremtő támogatást is igényelhetnek a vállalkozások.

A legnehezebb helyzetben lévők, a 25 év alatti és az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók alkalmazása esetén öt hónapig, havi 100 ezer forintos támogatás igényelhető.

Az államtitkár ismertette: a koronavírus-járvány első hullámában mintegy 260 ezer embernek segítettek a bértámogatási csomaggal. Jelenleg mintegy 200 ezernél járnak, de ez nem a végső szám, mert az ágazati bértámogatást ebben a hónapban még lehet igényelni, a vállalkozások munkaerő-támogatása pedig még tartósan igényelhető - hangsúlyozta. Hozzátette: eddig mintegy 460 ezren kaptak direkt támogatást.

Az ITM államtitkára kitért arra is, hogy a direkt támogatások mellett a Pénzügyminisztérium vagy a Külgazdasági és Külügyminisztérium kezelt beruházásokat támogató forrásokat, azok esetében a fejlesztések eredményeként őriztek meg vagy hoztak létre munkahelyeket.