Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Járványhelyzetben sem csökken a gyermekvállalási kedv

Hírek2020. máj. 22.Növekedés.hu

Az Erste Bank a tavalyi 70 milliárd forintot meghaladó összeg után az idei első négy hónapban további több mint 30 milliárd forint Babaváró hitelt folyósított ügyfeleinek. A kölcsön esetében 15 százalék feletti piaci részesedést elérő pénzintézetnél az ügyfelek több mint 90 százaléka a maximális, 10 millió forint mellett döntött. A hitelek 36 százalékánál már felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort.

Az élet a pandémiás helyzetben sem áll meg, az emberek a mostani időszakban is kötnek házasságot, vállalnak gyermeket. Az Erste Bank tapasztalatai szerint a Babaváró hitelek iránt az elmúlt hetekben is nagy volt a kereslet. A pénzintézet a kölcsön tavalyi indulása óta 11 500 házaspár igényét fogadta be, ebből több mint 3500-at az idei első négy hónapban. Az ügyfelek összesen több mint 110 milliárd forint államilag támogatott kölcsönt igényeltek, amelyből 35 milliárd forintot meghaladó összeg a 2020. január-áprilisi időszakban érkezett be – mondta el Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

A Babaváró hitelek 45 százalékát Budapesten, 55 százalékát vidéki városokban igényelték. Az átlagos hitelösszeg 9,7 millió forint, az ügyfelek több mint 90 százaléka a maximális, 10 millió forintos hitelösszeg mellett döntött. Akik ennél kevesebbet igényeltek, jellemzően az igazolt jövedelmük alapján döntöttek így. A hiteligénylések alig 5 százalékát kellett elutasítani, leginkább azért, mert az igénylők jövedelme nem felelt meg a felelős hitelezésről szóló jogszabályi követelményeknek.

Az Erste Bank a Babaváró hitel tavalyi indulásától idén április végéig több mint 10 ezer ügyfélnek összesen 100 milliárd forintot meghaladó kölcsönt folyósított, ebből az idei első négy hónapban 3200 házaspárnak több mint 30 milliárd forintot fizetett ki. A hitelek 36 százalékánál már felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort. A pénzintézet várakozása szerint a lakossági hitelek közül a Babaváróra lesz idén a legkisebb hatással a pandémiás helyzet, a kölcsön iránt továbbra is nagy az érdeklődés.

„A pénzintézet a járványhelyzetben is mindent megtett a hiteligények zavartalan kiszolgálásáért. Az elmúlt hetekben ügyfeleinknek nagy könnyebbséget jelentett, hogy a Babaváró hitelek – valamint a jelzáloghitelek – esetében a hiteligénylést otthonról is el lehet indítani. Ügyfeleink igényét telefonon felmérjük, tájékoztatjuk őket, kérdéseiket megválaszoljuk és csupán egyetlen alkalommal, szerződéskötés céljából kell bemenni a bankfiókba, illetve ekkor kell benyújtani az előírt dokumentumok eredeti példányait” – tette hozzá Harmati László.