Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Javította a Moody's a magyar bankrendszer kilátását

Hírek2021. ápr. 1.MTI - London, Kertész Róbert

Stabilra javította az eddigi negatívról több európai, köztük a magyar bankrendszer kilátását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy az érintett országokban megkezdődik a kilábalás a koronavírus-válságból, és ez a gazdasági kondíciók erősödését eredményezi.

A Moody's Londonban bejelentett intézkedése a magyar bankrendszer mellett a norvég, a finn, a portugál és a szlovák bankszektorokat érinti.

Ezeknek a bankrendszereknek a kilátását a Moody's tavaly április 16-án rontotta negatívra a koronavírus-járványból eredő recessziós várakozásokra hivatkozva.

A csütörtökön bejelentett kedvező kilátásmódosítás indoklásában a hitelminősítő ugyanakkor kiemelte: azzal számol, hogy az érintett bankrendszerek eszközminőségének esetleges további romlása a tavalyi meredek GDP-visszaesések után várható gazdasági kilábalás környezetében most már csak mérsékelt ütemű lesz.A Moody's hangsúlyozza ugyanakkor azt a véleményét is, hogy az üzleti kondíciókat a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások fokozatos feloldása közben is még kihívások terhelik majd.

A Moody's a magyar gazdaságról összeállított, minap Londonban ismertetett külön országjelentésében ugyanakkor kiemelte: a "Baa3" szintű magyar államadós-osztályzatra általa érvényben tartott pozitív kilátás azt tükrözi, hogy a magyar gazdaság a hasonló besorolású szuverén adósokkal összehasonlítva erőteljes teljesítményt mutatott, és a cég várakozása szerint ez a továbbiakban is így lesz.

A tanulmányban a hitelminősítő közölte: azzal számol, hogy a magyar hazai össztermék az idén 3 százalékkal, 2022-ben 5,1 százalékkal növekszik.

A Moody's véleménye szerint a magyar bankrendszer tőkeellátottsága megfelelő, és jórészt összhangban van a közép- és kelet-európai EU-társállamok bankrendszerinek tőkeellátottsági mutatóival.A hitelminősítő szerint ennek köszönhetően a magyar bankrendszernek megvan a szükséges veszteség-elviselő kapacitása ahhoz, hogy kezelni tudja a tavalyi gazdasági sokk következményeit.

Az adóssságtörlesztési moratórium a Moody's szerint rontja majd a likviditási és a jövedelmezőségi rátákat, ezt azonban részben ellensúlyozza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a pénzügyi szektornak nyújtott pótlólagos likviditás.

A Moody's tavaly szeptemberben javította felminősítés lehetőségére utaló pozitívra az addigi stabilról a befektetési ajánlású "Baa3" magyar szuverén osztályzat kilátását, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a koronavírus-járványnak a magyar gazdasági és pénzügyi erőre kifejtett negatív hatása valószínűleg nem lesz annyira markáns, mint az Európai Unió más térségeiben.

A kilátás javításának további fő tényezői között is szerepelt, hogy a magyar gazdaság a "Baa3", illetve az eggyel jobb, "Baa2" besorolású gazdaságokhoz képest is erős teljesítményt mutatott az elmúlt időszakban, és a Moody's véleménye szerint ez várható a továbbiakban is. Mindehhez a magyar gazdaság hazai és külső adósságpozícióinak javulása társul - hangsúlyozta az osztályzati kilátás javításához fűzött elemzésében a hitelminősítő.