Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Jelentős átrendeződést hozott az idei év a mobilszolgáltatások piacán

Hírek2024. júl. 2.Növekedés.hu

Az idei év igen jelentős átrendeződést hozott a mobilszolgáltatások piacán. Az év eleji kisebb-nagyobb mértékű roamingadatkeret-emeléseket követően március elejétől mindegyik jelentős mobilszolgáltató inflációkövető díjkorrekciót vezetett be, majd alig egy-másfél hónapon belül sorra mindhárom szolgáltató teljesen megújította az előfizetéses mobiltelefon-díjcsomagjainak kínálatát, és többségében rövidesen lezárta vagy már bejelentette, hogy lezárja a korábban előfizethető, díjkorrekcióval megemelt havi díjú tarifacsomagjait.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024. első hónapjaiban ismét megvizsgálta a lakosság körében legnagyobb számban igénybe vett és legdinamikusabban változó részpiac, az előfizetéses mobiltelefon-szolgáltatások kínálatát, tartalmát és tarifaváltozásait.

Az elemzés a három legjelentősebb mobilszolgáltatóra terjedt ki: a Magyar Telekom Nyrt.-re, a Vodafone Magyarország Zrt.-re és a Yettel Magyarország Zrt.-re. A korábbi, hasonló elemzésekben még szereplő Digi Kft. 2024-ben azért került ki az elemzett szolgáltatók köréből, mert már csak a meglévő előfizetőinek nyújt mobiltelefon-szolgáltatást, új szerződéseket nem köt.

Újdonságot jelent 2023-hoz képest, hogy az inflációkövető díjkorrekció mértékét idén mindhárom nagy szolgáltató a KSH által számított fogyasztói árindexváltozás értékénél alacsonyabb mértékben határozta meg.

A Vodafone 15,4 százalékkal, a Yettel 15,3 százalékkal, míg a Telekom 15 százalékkal emelte meg a havi előfizetési díjait 2024. március elejétől. A díjkorrekció mindhárom szolgáltató esetében minden, előfizetővel rendelkező díjcsomagot érintett. Az új díjcsomagkínálat kialakítása során azonban nem az általános, azonos mértékű tarifaemelést alkalmazták. Egyes – a korábbi kínálatban szereplőkhöz nagyon hasonló tartalmú – új díjcsomagok havidíjai lényegesen magasabb mértékben emelkedtek a januári tarifákhoz képest (akár 30-40 százalékkal is), míg másokat a díjkorrekció előtti vagy annál alig magasabb tarifákkal, de olykor lényegesen bővebb tartalommal vagy kedvezőbb percdíjakkal vezettek be.

Az új díjcsomagok mindhárom szolgáltató esetében nagymértékben hasonlítanak a korábbiakhoz, azonban jól látható változás az utóbbi évekhez képest, hogy a Vodafone és a Yettel jelenlegi kínálatában az eddigiektől eltérően kevesebb díjcsomagot és átláthatóbb szolgáltatáspalettát vezettek be. A Telekom megtartotta a nagy variációs lehetőséget biztosító hang- és adatcsomag kombináló rendszerét, azonban a hangcsomagoknál és az adatcsomagoknál itt is megfigyelhető az egyre átláthatóbb, egyszerűbben követhető választék. Különösen a Telekom és a Vodafone esetében szembetűnő a korlátlan hang-, illetve adatkeretek előtérbe kerülése a díjcsomag-kínálatban, de mindhárom vállalat esetében jól észrevehető tendencia, hogy egyre több szolgáltatást igyekeznek beépíteni a havidíj fejében nyújtott szolgáltatások körébe, hogy ezáltal minél alacsonyabb arányt képviseljenek az esetleges, forgalomfüggő tételek a bevételeik között.

Az utóbbi évek újdonsága emellett – amelyben eddig a Telekom járt az élen, majd idén a Yettel is követte ebben –, hogy a klasszikus mobiltelefon-szolgáltatások, a hang- és adatszolgáltatás mellett a havidíjba beépített választható lehetőségek között megjelentek a mozicsatorna-előfizetések (HBO MAX, Netflix) és a netbiztonságot kínáló szolgáltatások („Biztonság”, „Netpajzs”) is.

A már hosszabb ideje állandósulni látszó kártyás díjcsomagkínálat esetében is történtek kisebb változások, ezek azonban többnyire az EU-ban, roaming helyzetben is felhasználható adatkeretek növekedését jelentették (a Telekom és a Vodafone esetében), illetve a Yettel vezetett be február végén a kártyás kínálatának megújítására a korábbiak helyett egy új díjcsomagot, új opciókkal és kiegészítő szolgáltatásokkal.

Az alábbi linken Baboss Csaba, az NMHH Kutatási és Módszertani Főosztályának vezetője beszél. A videó szabadon beágyazható és megosztható: https://youtu.be/uDedFAOcg-o