Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Jelentősen javult a gazdasági hangulat Németországban

Hírek2025. jún. 17.MTI

Jelentősen, jóval a várakozások felett javult júniusban a ZEW gazdaságkutató németországi gazdasági hangulatindexe, a felmérés eredményét kedden publikálta az intézet.

A hangulatindex az előző havihoz képest 22,3 ponttal emelkedett 47,5 pontra, amely a márciusban 51,6 ponton beállított három éves csúcs óta a legmagasabb érték. A piac 34,5 pontot várt júniusra. A gazdasági szereplők optimizmusát a ZEW elnöke, Achim Wambach professzor kommentárja szerint a beruházások és a fogyasztói kereslet fellendülése támogatta. Emellett erősödik az a meggyőződés is, hogy az új német kormány költségvetési intézkedései, valamint az EKB legutóbbi kamatcsökkentései a majdnem három éve tartó gazdasági stagnálás végét jelenthetik Európa legnagyobb gazdaságában.

Az aktuális gazdasági helyzet megítélésének mutatószáma is jelentős mértékben javult Németországban, 10,0 ponttal emelkedett, ami 2023 áprilisa óta a legnagyobb mértékű havi növekedés.

Az így elért mínusz 72,0 pontos érték azonban továbbra is nagyon alacsonynak számít az euróövezeten belül. Nagymértékben javult az euróövezet gazdasági hangulatindexe is júniusban: az előző haviról 23,7 ponttal 35,5 pontra emelkedett. A piac 23,5 pontot várt. Az aktuális gazdasági környezet megítélésének mutatószáma is javult az övezetben, 11,7 pontos növekedéssel mínusz 30,7 ponton áll.