Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Jó pénzt kaphatnak az orosz katona-feleségek, hogy ne tiltakozzanak

Hírek2023. dec. 2.Sz.A.

A brit védelmi minisztérium információi szerint az orosz hatóságok pénzt fizetnek azoknak a házastársaknak, akik a férjük túl hosszú ideje tartó frontszolgálata ellen tiltakoznak. A pénzt állítólag azért kapják, hogy ne demonstáljanak.

A minisztérium jelentése szerint több feleséget lefizettek, de akadnak olyanok is, akik ellen a kritikák miatt az interneten folytatnak lejáró kampányt.

Felhívták a figyelmet arra, hogy novemberben már tiltakoztak a katona-feleségek, az utóbbi hetekben pedig megemelték a feleségeknek folyósított összegeket.

November végén egy, a besorozott katonák házastársaiból álló internetes csoport tiltakozott a besorozások ellen, a csoportot az álhírek kategóriába sorolták - írja a Guardian.

A lap arról is beszámolt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 170 ezer fővel megemelte a besorozandó katonák létszámát.

A hatóságok különösen azoknak a katonák esetében figyelnek, akik már 2022 szeptembere óta a fronton harcolnak, és több mint egy éve nem térhettek haza.

Ukrajnban eközben újabb vészhelyzet állt elő a zaporizzsjai erőművel kapcsolatban. Ukrán források szerint az erőműhöz vezető két elektromos hálózat vezetékeit elvágták az éjszaka során. Az állítást egyelőre nem erősítették meg független források.

Ez a nyolcadik alkalom, hogy az erőművet elvágják a külső energiaforrástól - álítja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA).

Az erőmű környékét többször érte rakéta- és dróntámadás a 21 hónapja tartó háború során.