Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Joó István: bizalmi tőke is kellett az új BYD-beruházás megszerzéséhez

Hírek2025. máj. 27.Növekedés.hu

Az utóbbi években felhalmozott bizalmi tőke is kellett ahhoz, hogy a BYD Magyarországra telepítse európai üzleti és kutatás-fejlesztési központját – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója egy rádióinterjúban.

Joó István a TrendFM kereskedelmi rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a kínai cég 2024 februárja óta építi Szegeden az első európai autógyárát és egyes épületeknél már a tetőszerkezete is elkészült, ami azt jelenti, hogy a munkálatok európai mércével mérve nagyon gyorsan haladnak. 

Nem is ez a BYD első hazai projektje, hiszen Komáromban évek óta gyártanak elektromos buszokat. A hosszú és eredményes együttműködéssel kialakított bizalom elengedhetetlen volt az újabb beruházás elnyeréséhez – mutatott rá a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos. A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója Budapesten alakítja ki európai üzleti és kutatás-fejlesztési központját. A XI. kerületben  vásároltak irodaházat, és hamarosan elkezdik a munkatársak felvételét. A beruházás legalább kétezer munkahelyet teremt, és a BYD vállalása szerint ezeket a lehető legnagyobb arányban helyi, magyar munkavállalókkal töltik be.

Az újbudai központból irányítják majd egyebek mellett az európai márkakereskedői hálózatot és a cég marketingjét, így sok-sok szakemberre lesz szükség. 

A kutatás-fejlesztési (K+F) bázis két projekttel indul, az egyik az elektromos hajtáslánc hatékonyságának növelését, a másik vezetéstámogató rendszerek mesterséges intelligenciára épülő fejlesztésére irányul. 

Mindez gazdaságtörténeti jelentőségű eredmény és nagy büszkeség a HIPA számára – emelte ki Joó István. 

Elmondta, hogy a bizalmi tőke mellett a befektetőbarát üzleti környezet és a szakember-utánpótlás is sokat számított abban, hogy a BYD ismét bizalmat szavazott Magyarországnak. 

A kormány pénzügyileg is támogatja a beruházást, de „bármelyik ország örömmel adott volna” pénzt azért, hogy megszerezze a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központját, hiszen ez a pénz „sokszorosan megtérül”. Az együttvéve százmilliárd forintos értéket képviselő K+F projektek messze a legnagyobbak a HIPA történetében, az eddigi rekordnak – a vállalatirányítást szoftveres megoldásokkal segítő amerikai Diligent Corporation idén bejelentett beruházásának – nagyjából a háromszorosát teszik ki. 

Fontos azonban az is, hogy a BYD az új központban kidolgozott szabadalmak felét Magyarországon jelenti be. A kínai cég egyebek mellett azt is vállalta, hogy legalább három egyetemmel együttműködik, és bevon a munkába doktori képzésben, mesterképzésben és duális szakképzésben tanuló fiatalokat is.Ezek az eredmények azt jelentik, hogy a BYD beruházása „új dimenziót nyit” a HIPA által kezelt K+F projektek történetében – húzta alá a vezérigazgató. 

A fenntartató mobilitás egyik legnagyobb szereplőjének magyarországi jelenléte a több mint egy évig tartó tárgyalások eredményeként megvalósuló beruházással tovább bővül, méghozzá magas képzettséget igénylő szerepkörökkel, üzleti szolgáltatásokkal és kutatással, fejlesztéssel. 

Éppen ez a HIPA stratégiája, „eddig is azt mondtuk, hogy az első a gyártás, a járműgyártás vagy bármilyen más termék gyártása, és arra alapozva lehet továbblépni a legmagasabb hozzáadott értéket képviselő tevékenységekkel” – mondta Joó István. 

A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő, befektetésösztönzéssel foglalkozó országos szervezet. Legfontosabb feladata, hogy térítésmentes szakmai segítséget nyújtson azon külföldi és magyar vállalatoknak, amelyek Magyarországon kívánnak befektetni. A HIPA 2014. január 1. és 2024. december 31. között 2.200 pozitív beruházási döntésben működött közre, amivel 59,2 milliárd eurónyi beruházáshoz és országszerte csaknem 170 ezer új munkahely megteremtéséhez járult hozzá.