Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Jóval kevesebb autót exportálunk Európába, de vannak pozitív meglepetések is a külkereskedelmi mérlegben

Hírek2024. okt. 31.MTI

Augusztusban a kivitel volumene 5,6, a behozatalé 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi mérleg 3 milliárd euróval javult, a többlet 8,4 milliárd eurót tett ki. Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel értéke nőtt.

Az aktívum 443 millió eurót tett ki, az egyenleg 238 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az egyenleg 228 millió euróval kisebb többletet mutatott az első becslésben közöltnél - fűzte hozzá a jelentés.

Júliushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 1,5 százalékkal nőtt, az importé 0,1 százalékkal mérséklődött.

Augusztusban a kivitel értéke 10,7 milliárd euró (4242 milliárd forint), a behozatalé 10,3 milliárd euró (4067 milliárd forint) volt. Euróban kifejezve az export értéke 5,5, az importé 3,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 0,1 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 1,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérve.A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 2,7, a behozatalban 3,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A cserearány 0,8 százalékkal romlott.

A forint árfolyama az euróhoz mérten 2,5, a dollárral szemben 1,6 százalékkal gyengült.A KSH részletezte: a gépek és szállítóeszközök exportvolumene 11, behozatala 7,4 százalékkal alacsonyabb lett. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben több mint ötödével, a behozatalban bő tizedével csökkent.

A közúti jármű árucsoport exportvolumene közel hatodával, importvolumene csaknem tizedével csökkent a bázisidőszakihoz képest. A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülék export- és importvolumene közel azonos mértékben, de nem számottevően mérséklődött az egy évvel korábbihoz mérten.

Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport volumene a kivitelben kisebb mértékben, a behozatalban mintegy tizedével elmaradt az előző év azonos időszakitól.

A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az exportoldalon 6,5, az importoldalon 3,3 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését.

A feldolgozott termékek exportvolumene 2,5, importvolumene 0,8 százalékkal nőtt. A kivitel és behozatal volumenének emelkedését alapvetően egyaránt a gyógyszer, gyógyszerészeti termék forgalomalakulása befolyásolta.

A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 0,7, az importban 0,3 százalékponttal ellensúlyozta a teljes forgalom volumencsökkenését.

Az energiahordozók exportvolumene 15 százalékkal nagyobb, importvolumene 7,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az exportoldali növekedés a villamos energia volumenének nagymértékű növekedésével, az importoldali negatív tendencia a kőolaj és kőolajtermék árucsoportnál regisztrált jelentős csökkenéssel magyarázható.Az energiahordozók forgalomalakulása a kivitelben 0,4 százalékponttal visszafogta, a behozatalban 0,7 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését.

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 0,9 százalékkal kisebb, a behozatalé 1,7 százalékkal nagyobb lett. Az exportban bekövetkezett volumencsökkenést a gabona és gabonakészítmény, az importvolumennövekedést az egyéb, táplálkozásra alkalmas termék és készítmény forgalomalakulása befolyásolta.

Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom csökkenését 0,1 százalékponttal fokozta, az importét 0,1 százalékponttal mérsékelte.

A KSH ismertette: az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 9,4, az onnan érkező behozatalé 4,3 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi mérleg 520 millió euróval romlott, 766 millió eurós többlet keletkezett. Az export 74, az import 70 százalékát bonyolította le Magyarország ebben a viszonylatban.

Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 6,8 százalékkal nőtt, a behozatalé 4,8 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 282 millió euróval javult, 323 millió eurós passzívumot mutatott.

Január-augusztusban a kivitel értéke 95,9 milliárd euró (37,5 ezer milliárd forint), a behozatalé 87,5 milliárd euró (34,2 ezer milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 1,8, a behozatalé 4,6 százalékkal csökkent.

A termék-külkereskedelmi mérleg 3,0 milliárd euróval javult, a többlet 8,4 milliárd eurót tett ki.A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala január-augusztusban a kivitelben 0,1, a behozatalban 1,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz mérten.

A cserearány 1,0 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 2,6, a dollárhoz viszonyítva 2,7 százalékkal gyengült - közölte a KSH.