Júniusra már elérhető a nyájimmunitás 3 uniós országban

Hírek2021. feb. 6.Növekedés.hu

Megosztott egy oltási táblázatot Pascal Canfin francia EP-képviselő a közösségi médiában, arról, hogy az egyes tagállamokban - saját közlésük alapján - mennyi adag vakcina várható, és ebből a lakosság hány százalékát tudják majd beoltani - írja az Euronews.

Miután az Európai Bizottság csak keretszerződést kötött a gyógyszergyártókkal az egyes tagállamok külön-külön, saját hatáskörben állapodtak meg a gyógyszergyártókkal a szállítmányokról, illetve ütemezésükről - olvasható az Euronews hírében.

Eddig három uniós tagállamnak nyilvános teljesen az oltási naptára, illetve részleteket közölt a német, a lengyel, a luxemburgi és a holland kormány is. Ezeket az információkat szedte össze Pascal Canfin.
A francia EP-képviselő 2019-ben a francia kormánypárti Renaissance lista jelöltjeként jutott az Európai Parlamentbe, és az oltóanyag-szerződések átláthatóságának egyik élharcosa Brüsszelben.

Csak a dán, a francia és a svéd menetrend teljes június végéig: eszerint Dániában az első nyári hónap végére a lakosság 64,2 százalékának beoltására elegendő vakcina érkezik. Franciaországban ez az arány 58,4%, Svédországban pedig 50,1 %.

Ebbe beleszámolják a már 3 engedélyezett oltás mellett a Johnson & Johnson és a CureVac vakcináit.

Az is látszik, hogy február-márciusban még nem számítanak jelentős mennyiségű vakcinára az adatokat a nyilvánosság számára elérhetővé tevő országok.

A politikus által közölt listán Dánia, Franciaország és Svédország szerepel legelöl a beadott vakinák száma és a beoltott lakosság arányát tekintve.

oltás


Május végéig Dániában és Franciaországban már a lakosság több mint 40 százalékának a beoltásához elég vakcina érkezik a közölt menetrend alapján. A svédek 31,9 százalékra számítanak.

A publikus számok szinkronban vannak azokkal az adatokkal, melyeket Ursula von der Leyen bizottsági elnök ismertetett zárt ajtók mögött EP-képviselőkkel.

Számításaink szerint a nyár elejéig 8,8 millió dózis uniós vakcina érkezhet Magyarországra, a jelenlegi oltóanyagokkal ez 4,4 millió ember beoltására lehet elég.