Kedvezőtlen számok érkeztek: durván visszaesett a lakásépítési kedv

Hírek2024. júl. 31.Növekedés.hu

Idén az első félévében 6027 új lakás épült, 18%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól - írja a Központi Statisztikai Hivatal.

Idén az első félévében 6027 lakást vettek használatba, 18%-kal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A fővárosban 8,3%-kal kevesebb, összesen 2124 lakás épült. A megyei jogú városokban 20, a többi városban 27, a községekben pedig 19%-kal csökkent az átadott lakások száma a 2023 első félévihez képest.

  • Budapest lakásépítését továbbra is erős területi koncentráció jellemzi, a XI. kerületben adták át az új lakások 46%-át, közel 1000 lakást.
  • A Pest régióban megvalósult lakásépítések száma 20%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól.
  • A többi régióban is visszaesést regisztráltunk, kivéve Dél-Alföldet, ott 15%-kal nőtt a lakásépítések száma. Ennek oka elsősorban a Kecskeméten megfigyelt jelentős élénkülés volt, a vidéki városok közül itt épült a legtöbb lakás (265) az I. félévben.
  • A természetes személyek által épített lakások aránya megegyezett az egy évvel korábbi 38%-kal, eközben a vállalkozások által építetteké 62-ről 60%-ra mérséklődött.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50%-a családi házban, 47%-a többszintes, többlakásos épületben, mindössze 0,8%-a pedig lakóparkban található.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,6 m2-rel 95,4 m2-re csökkent a 2023 első félévihez képest.
  • Az értékesítési céllal épített lakások aránya 59, a saját használatra építetteké 38% volt, ami csak minimális mértékű változást mutat az egy évvel korábbi megoszláshoz (60–37%) képest.
  • Bérbeadásra továbbra is csak elvétve épülnek lakások, arányuk (2,7%) viszont az előző évihez képest emelkedett.
  • Országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, 18%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Míg az egy-két lakásos épületekben engedélyezett lakások száma mintegy 5%-kal nőtt, a többlakásos épületekben engedélyezetteké 34%-kal visszaesett.
  • A többlakásos épületekben tervezett lakások számának visszaesése különösen nagymértékű volt Budapesten (70%), ennek hatására a fővárosban kiadott építési engedélyek száma jelentősen, 63%-kal csökkent az év első felében.
  • A községekben a lakásépítési engedélyek száma enyhén mérséklődött (0,7%), miközben a megyei jogú városokban 17, a többi városban 18%-kal növekedett.
  • Az építtetők az esetek 52%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.
  • A kiadott új építési engedélyek alapján a 2023. I. félévinél 1,7%-kal több, összesen 4311 lakóépület építését tervezik az országban. A létesítendő nem lakóépületek száma 17, összes alapterülete 44%-kal csökkent.