Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kínai cégeket is szankciós listára tett Európa

Hírek2025. máj. 21.MTI

Peking határozottan ellenzi és indokolatlannak tarja az Európai Unió szankcióit a kínai vállalatokkal szemben - jelentette ki Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán a tárca szokásos sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra reagált, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság újabb szankciókat jelentett be előző nap Oroszországgal szemben.
Ezek elsősorban az orosz energetikai, a katonai és a pénzügyi szektort célozzák, de a szankciós listára ezúttal kínai és egyesült arab emírségekbeli vállalatok is felkerültek.
Mao Ning közölte, hogy Kína következetesen ellenzi azokat az egyoldalúan kivetett szankciókat - különösen a kínai vállalatokkal szemben -, amelyeknek egyrészt nincs nemzetközi jogi alapjuk, másrészt amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyott jóvá.
Hangsúlyozta: Kína az ukrajnai háború kezdete óta a párbeszéd és a békés megoldás előmozdítására törekszik, nem szállít fegyvert egyik háborús félnek sem, és szigorúan ellenőrzi a kettős felhasználású termékek kivitelét.
A szóvivő elmondta, hogy a legtöbb ország - köztük az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai - jelenleg is kereskedik Oroszországgal, ezért a kínai és az orosz vállalatok közötti normális gazdasági együttműködést nem szabad megzavarni vagy akadályozni. A szóvivő szerint az európai félnek fel kell hagynia a kettős mérce alkalmazásával az orosz gazdasági kapcsolatok megítélésében, valamint a kínai cégek jogos érdekeinek megsértésével. Hozzátette: Kína szükség esetén megteszi a megfelelő lépéseket jogainak védelme érdekében.
A külügyi szóvivő reagált arra is, hogy az Európai Unió kezelési díjat akar kivetni az EU-ba érkező kisértékű csomagokra is, amelyeknek a túlnyomó többsége Kínából származik.
Mao Ning hozzátette: Kína reméli, hogy az unió tartja magát a nyitottság elvéhez, és tisztességes, átlátható, megkülönböztetéstől mentes üzleti környezetet biztosít a kínai vállalatok számára.
A Kína és az Európai Unió közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója alkalmából Hszi Csin-ping kínai államfő május elején hangsúlyozta: a stabil és kiegyensúlyozott kínai-európai viszony nemcsak a kölcsönös siker záloga, hanem iránymutató lehet az egész világ számára is.