Kormányinfó: 5000 vállalkozáson segít az új intézkedés

Hírek2023. jún. 19.MTI

Gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el a kormány: árplafon lesz az áramra egyes szektorokban, hidegélelemre is felhasználható lesz a SZÉP-kártya, valamint a gyógyszerforgalmazó cégek az extraprofitadójuk felét leírhatják - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely azt is mondta, Magyarország továbbra is a tűzszünetet és a béketárgyalásokat szorgalmazza az ukrajnai háborúban.

Árplafon az áramra

A miniszter közölte, az árplafont július 1-jétől nettó 200 euró/megawattórában állapítják meg, és az a feldolgozóiparra, a szálláshely-szolgáltatásra, valamint a raktározásra, szállításra vonatkozik.

Indoklása szerint olyan szektorokról van szó, amelyek a gazdaság teljesítményére és az inflációra a legnagyobb hatással vannak, mivel ezek termelő vagy termeléshez kapcsolódó tevékenységek.

Hozzátette: a kormány cserébe azt várja, hogy ezek a cégek növeljék a gyártási kapacitásukat és az év hátralévő részében ne emeljék az árakat; ezt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fogja ellenőrizni.

Jelezte, az intézkedés több mint ötezer vállalkozást érint és 40 milliárd forintos költségvetési kiadása van.

A miniszter szerint a háború miatt rendkívül megemelkedett energiaárak legyengítik a gazdaságot, komoly terhet jelentenek a vállalkozásoknak. A kormánynak minden eszközzel élnie kell, ami lendületet visz a gazdaságba, hogy meg tudja őrizni a munkahelyeket és a gazdasági növekedést, ami részben a költségvetési forrásokat is garantálja a jövő évre - magyarázta.

Hozzátette: a kormány által elfogadott gazdaságvédelmi akcióterv jelentős segítséget nyújt a vállalkozásoknak.

Közölte, egyeztettek az iparkamarával, és a kormány úgy látta, az egyik legnagyobb probléma a vállalkozásoknak, az energiaár, ezen belül is az áramár.

Felidézte, hogy tavaly amikor magasan voltak az árak, az ugrásszerűen megemelkedő áraktól való félelem miatt a vállalkozások 81 százaléka rögzített áras szerződést kötött. Kifejtette, ma ezeknek a vállalkozásoknak az egyharmada 320 euró/megawattóra felett fizet az áramért és az átlag is 250 euró/megawattóra felett van.

Szép-kártya hideg élelemre is

Gulyás Gergely bejelentette: a gazdaságvédelmi akciótervbe illeszkedő döntésként a kormány arról határozott, hogy lehetővé teszi a SZÉP-kártyák felhasználását hidegélelemre.

Kiemelte: augusztus 1-jétől december 31-ig erre korlátlanul lesz lehetőség, és ezzel egyidejűleg azt is lehetővé teszik, hogy ebben az időszakban a munkáltatók a SZÉP-kártya keretét, amelynek maximális összege 450 ezer forint, további 200 ezer forinttal megemeljék a kedvezményes szabályoknak megfelelően.

Azt mondta: ez a jelenlegi időszakban komoly segítség lehet mindenkinek, és a munkáltatók számára is azt teszik lehetővé, hogy a lehető legkedvezőbb feltételek mellett biztosíthatják ezt a többletforrást a munkavállalóknak.

A gyógyszerforgalmazók leírhatják extraprofitadójuk felét

Közölte: a gyógyszerforgalmazó cégek esetében a kormány arról döntött, hogy július 1-jétől az extraprofitadójuk felét - tehát a 40 százalékból 20 százalékot - leírhatnak, ha azt beruházásra vagy kutatás-fejlesztésre fordítják. A gyógyszergyártók esetén pedig a jövő évben megfelezik az extraprofitadót, és ezt "még egyszer meg lehet felezni", tehát ennek a fele is leírható, ha az érintett cégek a beruházásra, illetve a kutatás-fejlesztésre költik ezt az összeget - mondta Gulyás Gergely.

Úgy vélte, ez szintén segít a magyar gazdaságnak és az érintett cégeknek is, és miután ez egy innovatív piac, ahol komoly verseny zajlik, így egyszerre tudják szolgálni a költségvetési stabilitást, az arányos hozzájárulást és a kutatás-fejlesztés célját is.

Háború

Magyarország továbbra is kitart az azonnali ukrajnai tűzszünetet és a béketárgyalásokat szorgalmazó álláspontja mellett, amit minden fórumon képviselni fog.

Gulyás Gergely azt mondta, a háborús helyzet nem könnyebb, hanem nehezebb lett, újabb szakaszába lépett a háború, a harctéren egyre többen halnak meg.

Hozzátette: a kormány szerint nem csupán magyar nemzeti érdek, hanem mindenkinek az érdeke, hogy mielőbb béke legyen. "Az öldöklésnek csak a béke vethet véget", ezért Magyarországnak ki kell tartani amellett, hogy azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség - mondta.

A miniszter közölte, ennek a Magyarországra gyakorolt pozitív hatása lenne, hogy az európai gazdaság részeként az ország kiszabadulna "abból a fojtogató ölelésből, amit a háború jelent", ez rögtön az infláció jelentős mérsékléséhez, gyakorlatilag megszűnéséhez vezetne.

Értékelése szerint a világpolitikában a körülmények aggasztóak, "ma ott tartunk, hogy két atomnagyhatalom már az urántartalmú lőszerek bevetését sem tartja túlzottnak".

Gulyás Gergely azt mondta, jól látható, milyen veszélyes eszkalációja indult el a háborúnak.

A politikus szerint azzal, hogy Magyarország nyíltan békepárti álláspontot képvisel, rendkívül sok kritikának van kitéve az Európai Unióban, "legszívesebben elhallgattatnák a magyar álláspontot".

Hozzátette: ez azért van, mert amiben az európai politikai elit egységes, abban az európai társadalmak már nem azok, úgyhogy Magyarországra továbbra is kitart az azonnali békét szorgalmazó álláspontja mellett.

Megjegyezte, a kormány szerint ez az erkölcsileg helyes álláspont is.