Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kurali Zoltán lesz a jegybank új alelnöke?

Hírek2025. ápr. 11.Növekedés

Patai Mihályt válthatja április 21-én a Magyar Nemzeti Bank alelnöki székében Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ korábbi vezérigazgatója.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) korábbi vezérigazgatója a Magyar Nemzeti Bank alelnök-jelöltjeként vesz részt jövő héten kedden a Parlament Gazdasági Bizottságának ülésén - derült ki a bizottsági ülés meghívójából, ami az Országgyűlés honlapján olvasható. Kurali Zoltán személye nem számít a piacon meglepetésnek, hiszen már a jegybank jelenlegi, új elnökének bemutatkozásakor, tehát tavaly december közepén lehetett tudni azt, hogy személye a későbbiekben Varga Mihály stábját erősíti. Kurali Zoltán korábban vezető pozíciókat töltött be a Citibanknál, illetve a Deutsche Banknál, az ÁKK vezérigazgatói teendőit 2019. szeptember 1-től látta el. Erről a megbízatásáról ez év január 31-én köszönt le.

A jegybank jelenleg három alelnöki poszttal dolgozik. Virág Barnabás és Kandrács Csaba mellett Patai Mihály tölti még be ezt a pozíciót. Patai Mihály mandátuma ez év április 21-én, tehát napokon belül lejár, ezért vélhetően az ő helyére kerülhet az új alelnök, Kurali Zoltán.