Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szigorú üzenetet fogalmazott meg Varga Mihály, magasabb inflációval számol az MNB

Hírek10 órájaSz.A.

A vártnál magasabban alakul idén az infláció - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztató. Éves átlagban 4,5–5,1 százalék közötti infláció várható, a GDP idén várhatóan 1,9–2,9 százalékkal emelkedik.

Óvatos, türelmes monetáris politikára van szükség, a szigorú monetáris kondíciók fenntartása szükséges, mert az idei infláció a vártnál magasabban alakul, és több lett a kockázat. A kamatszint huzamosabb ideig 6,5 százalék maradhat, a Monetáris Tanács csak egy opciót, a kamattartást tárgyalta, a döntést a Tanács egyhangúan hozta meg - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Az MNB inflációs céljának elérése későbbre tolódnak, ezért is indokolt a szigorú monetáris fenntartása

- hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy az élelmiszereknél az árrések mérséklik a fogyasztó árakat, de az év egészében a jegybanki toleranciasávon kívül lesz, és év végére a 3 százalékos inflációs célt éri el.

A jegybank azzal számol, hogy már áprilisban 0,8 százalékkal csökkenhet az infláció üteme februárhoz képest, februárban valószínűsíthetően tetőzött az infláció 

- tette hozzá.

Összességében az inflációs várkozások emelkedtek, februárban az infláció 5,6 százalékra, a maginfláció 6,2 százalékra emelkedett. Az év eleji átárazások mértéke az iparcikkek, a piaci szolgáltatások és az élelmiszerek esetében is az átlag felett alakult, ami jelentős tétel az infláción belül. A piaci szolgáltatások a teljes éves áremelkedés közel felét okozták, a piaci szolgáltatások gyors drágulása az év egészében magasabb infláció irányába hat.Az áremelkedés üteme 2026 elején mérséklődik újra a jegybanki toleranciasávba és az év végére közelíti meg a 3 százalékos inflációs célt.Az MNB új előrejelzése szerint idén az előző előrejelzéshez képest felfelé módosította, így éves átlagban 4,5–5,1 százalék közötti infláció várható, míg 2026-ban 2,9–3,9 százalék között, 2027-ben pedig 2,5–3,5 százalék között alakul a fogyasztóiár-index.

Ha a hazai kamatkörnyezet pozitív, az hozzájárul a piaci stabilitáshoz, a Monetáris Tanács stabilitásorientált politikát folytat

- mondta Varga Mihály.

Kiemelte: a jegybank elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását és a kormány gazdaság-, illetve környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját.

Az elhúzódó geopolitikai konfliktusok és az éleződő kereskedelempolitikai feszültségek, a vámemelések változatlanul bizonytalan világgazdasági környezetet okoznak. A globális infláció csökkenése 2024 őszén megállt.A vámemelések hatása, a világpiaci élelmiszerárak folytatódó emelkedése, valamint a piaci szolgáltatások továbbra is magas árdinamikája felfelé mutató inflációs kockázatot jelent.

Magyarországon folytatódott a hazai konjunktúra 2024 végén elindult élénkülése. Januárban a kiskereskedelmi forgalom növekedett, miközben az ipari termelés és az építőipari aktivitás csökkent éves alapon.

A reálbér-növekedés továbbra is erős, ugyanakkor a fogyasztói bizalmi index változatlanul alacsony szinten alakul. A foglalkoztatottak száma historikus összevetésben magas, míg a munkanélküliségi ráta januárban enyhén, 4,4 százalékra emelkedett.

Idén tovább bővülő fogyasztás előretekintve is a növekedés motorja lehet.

Ennek hátterében az emelkedő reálbérek és a kormányzati adócsökkentések állnak. Az elmúlt években az iparban zajló nagy kapacitásbővítő beruházási projektek 2025 végén és 2026 folyamán megkezdhetik a termelést. A külső kereslet továbbra is visszafogott, ugyanakkor az erősödő európai konjunktúra középtávon élénkíti a hazai exportot. A magyar gazdaság teljesítménye 2025-ben várhatóan 1,9–2,9 százalékkal emelkedik, míg 2026-ban 3,7–4,7 százalékkal, 2027-ben pedig 2,8–3,8 százalékkal bővül tovább.

A foglalkoztatottság magas, és a munkanélküliség alacsony, az élénkülő fogyasztás támogatja a növekedést, melynek hátterében az emelkedő reálbérek és az adócsökkentés, valamint a hitelpiac élénkülése várható.

Az MNB alapítványával kapcsolatban kérdésre válaszolva megismételte, hogy felülvizsgálják és módosítják a tevékenységet, annál is inkább, mert a kuratóriumi tagok lemondtak, az OPTIMA vezetője is távozott.

- Az Állami Számvevőszép jelentése alapján megkezdődött egy nyomozás, ami az ügyészséghez tartozik - tette hozzá Varga Mihály.

Elmondta, hogy az alapítvánnyal kapcsolatban levelet írt Orbán Viktor kormányfőnek, másrészt jelezte azt is, hogy hosszabb távon nem lesz szükség az alapítványra.A költségvetésről szólva - a magasabb inflációval és az alacsonyabb növekedéssel kapcsolatban- jelezte: itt még lehet tér az év további részében, és a kormány elkötelezett az infláció leszorítása mellett.A kormány és az MNB közötti együttműködés jó, van egy összhang, ami talán korábban nem volt meg.

Kérdésre válaszolva közölte: a magyar bankrendszer likviditása rendben van, a vállalatok likviditása 10 százalékponttal az uniós átlag felett alakul. A lakossági hitelezés és a fogyasztás is növekedik, a vállalati hitelezésben is további bővülés várható.

Elmondta, hogy a 3 százalékos inflációs cél módosítása nem került napirendre.