Magyar tábornok irányítja az EU kiemelt katonai műveletét

Hírek2023. nov. 1.MTI

Először irányítja majd magyar tábornok az Európai Unió (EU) bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR Althea missziót. A posztot 2024 januárjától egy éven át betöltő Sticz László az M1 HadERŐ című műsorában azt mondta: Magyarország biztonsági helyzetére is befolyással van az, ami a Nyugat-Balkánon történik.

A vezérőrnagy utalt arra: a magyar védelem- és biztonságpolitikai alapelvek rögzítik, hogy Magyarország biztonsága a környező országok biztonsági helyzetétől függ.

A Nyugat-Balkánnak, beleértve Koszovót és Bosznia-Hercegovinát is,

jelenleg olyan markánsak a kockázati tényezői, hogy az ottani helyzet alakulására mindenféleképpen oda kell figyelni

- hangsúlyozta.

Hozzátette, ha van lehetőség befolyásolni a helyzet alakulását, azt meg kell tenni, hogy "a saját biztonságunkat is garantáljuk".

Sticz László kiemelte, a misszió irányítójaként legfontosabb teendője, hogy az EU égisze alatt,

az ENSZ felhatalmazásával és iránymutatásával hajtsa végre feladatát, amely Bosznia-Hercegovina kormányának támogatását jelenti.

A vezérőrnagy a magyar katonákat méltatva azt mondta: jól felkészített, speciálisan gondolkodó emberek, feladataikat képesek bármilyen körülmények között ellátni, és ez a képesség a legjobbak közé emeli őket a külföldi missziók teljesítésében.
 

 A megbízhatóság az, amely a legfőképpen jellemző a magyar katonákra, és ez rendkívül fontos nemzetközi missziós hadszíntereken

- hangoztatta.

Hozzáfűzte: azokban a missziókban, amelyekben eddig részt vett, mindenhol elismerően szóltak a magyar katonák tevékenységéről, hozzáállásáról.

Sticz László szólt arról is, hogy nemzetközi misszióban szolgálni mindig kihívás a katonáknak, hiszen feladataikat a családjuktól távol, speciális körülmények között hajtják végre.