Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Matolcsy György: 2020 drámai év, jelentős a visszaesés

Hírek2020. dec. 16.MTI

Ahogy 2013 óta minden évben, 2019-ben is hatékonyan, eredményesen és sikeresen gazdálkodott a Magyar Nemzeti Bank - mondta Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-es évről szóló beszámolójának vitájában az Országgyűlés szerdai ülésén.

Kiemelte, hogy ha a bank eleget tesz a törvényben rögzített feladatainak, akkor sikeresnek tekinthető. Az MNB 2019-ben teljesítette törvényi mandátumát: megvédte az árstabilitást, biztosította a pénzügyi stabilitást és támogatta a kormány gazdaságpolitikáját - értékelt.

Kifejtette, hogy az MNB fontos eredményt ért el azzal, hogy 3 százalék körüli szinten tartotta az éves átlagos inflációt. A mérsékelt, fenntartható infláció segíti a megtakarításokat, a beruházásokat, valamint a fenntartható gazdasági működést - vélte.

Közölte: folytatódott Magyarország felzárkózása Nyugat-Európához, jelentős folyamatos növekedés volt 2013 és 2019 között. A tavalyi év hét jó év lezárása volt, és a magyar gazdaság jól használta ki ezt az időszakot - mondta.

Matolcsy György hangsúlyozta: az MNB 2019-ben komoly eredményeket ért el és hatékony működésével hozzájárult Magyarország felzárkózásához. Ebben nagy szerepe volt stratégiai szövetségrendszerének: szövetséget kötött a kormánnyal és a bankrendszerrel - mutatott rá.

Kitért rá, hogy 2020-ban mindazonáltal új korszak kezdődött, és sokkolja a magyar gazdaságot is, ami történik. Viszont a pénzügyi rendszerben nem lépett fel semmilyen zavar, ami az elmúlt évek sikeres politikájának köszönhető - vélekedett.Annak ellenére, hogy "talpon maradtunk" és sikeresek a pénzügyi programok, 2020 drámai év, jelentős a gazdasági visszaesés - mondta. Az MNB szerint a következő szakasz lényegesen jobb lesz, a következő években 4-5 százalék közötti GDP-bővülés várható - magyarázta. Hozzátette: az elmúlt évek sikere alapozza meg, hogy a mostani zuhanás után erős növekedési szakasz kezdődhet.

A jegybankelnök megjegyezte, hogy az MNB teljesíti feladatait, emellett pedig elindítja azokat a fordulatokat, amelyekben részt vehet, így hozzájárul a zöld és a digitális fordulathoz, továbbá a felsőoktatás minőségi fordulatához.