Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

Hírek2024. jún. 21.MTI

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui, a látogatók előtt életre kelnek a máskor kordonnal elkerített helyszínek, és a Rendőrpalotában a mindennapokban nem látogatható helyekre is eljuthatnak az érdeklődők.

A Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban szombaton 19 órától vasárnap 2 óráig várják a látogatókat. Az érdeklődők belülről is megnézhetik a Rendőrpalotát, és betekintést nyerhetnek a Tevékenységirányítási Központ munkájába, ahol a segélyhívásokat fogadók dolgoznak. Az épületbejárás során különleges, érdekes információkat is megosztanak az épületről.

A látogatók a Rendőrpalota előtti díszburkolaton testközelből vehetnek részt egy baleseti helyszínelésen. Ugyanitt egy emberölés vagy öngyilkosság helyszínét is berendezik, ahol a látogatók együtt nyomozhatnak a rendőrökkel, nyomot rögzíthetnek, és a nyomozókkal együtt oldhatják meg az ügyet.

Az előadásokat óránként tartják. A Rendőrpalota parkolójában megmutatják, hogy régen milyen autóval és motorral közlekedtek a rendőrök, a hagyományőrző rendőrök pedig a régi egyenruhákat mutatják be.

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság egy Trophy típusú szolgálati hajót is kiállít, amit a látogatók ki is próbálhatnak.

A Nyomozó Tanodában - a Bűnmegelőzési Centrumban - a látogatók online oktató játékokat próbálhatnak ki, a legkisebbek pedig izgalmas nyomozójátékban vehetnek részt. A Mosonyi utcai Rendőrmúzeumban délután 3 órától este 10 óráig a kriminalisztikai és rendőrségtörténeti állandó kiállítás mellett a látogatók megismerkedhetnek az életmentőképzéssel, és egy babán gyakorolhatják az újraélesztést. Emellett előadásokat hallgathatnak meg a futballmérkőzések rendőri biztosításáról, a kiberbűnözés aktuális trendjeiről, valamint a veszprémi postásgyilkosságról.

A Rendőrmúzeum udvarán bemutatót tartanak a kutyás rendőrök, a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztálya pedig látványos lovas manővereket mutat be.

A látogatók kipróbálhatják a közúti ellenőrzések alkalmával használt alkoholszondát, a biztonságiöv-szimulátort, a motorszimulátort, de részt vehetnek lézerpuska-lövészeten is. Lehetőség lesz kipróbálni a "részegszemüvegeket", amik a bódult, zavart állapotot szimulálják.

Az épület udvarán bemutatják a TEK Centigon típusú páncélozott szállítójárművét, a bűnügyi technikai autót, a rendőrautót és a rabszállítót is, valamint fel lehet próbálni a rendőrségi védőfelszereléseket, így a pajzsot, sisakot, testpáncélt. A múzeum látogatói emlékül hazavihetik egy bűnügyi technikus segítségével elkészített tenyérlenyomatukat.